Plébániai esték: Vendégünk volt Gaspari Gábor,

a szombathelyi II. János Pál Katolikus Szakkollégium igazgatója, 2023.11.24.






A novemberi Plébánia Esték vendége Gaspari Gábor történelem tanár, a szombathelyi II. János Pál Katolikus Szakkollégium igazgatója volt. Ő mutatta be az érdeklődőknek a Szakkollégiumot.

Ferenc pápa magyarországi látogatásakor külön napot és külön eseményt szentelt az ifjúságnak. Zárómiséjén Erdő Péter a következőket mondta: "Köszönjük szentatya az útmutatást, mert tudjuk, hogy az ifjúságban nagy kihívás és nagy lehetőség van." Sok a tennivaló, de abban a tennivalóban jó lehetőségek, gyümölcsöző lehetőségek vannak. A 18-24 éves korosztály, tehát gyakorlatilag az egyetemista korosztálynál, bezuhan a vallásosság, a vallásos hívek száma.

Mit lehet tenni? Az egyik, amit lehet csinálni, a II. János Pál Katolikus Szakkollégium, amit Dr. Veres András püspökatya alapított 2012-ben. A szakkollégiumot dr. Németh Norbert atyával alapították, három pillérre: lelki élet, közösségben megélt élet és a tanulmányok. Azt lehet mondani, hogy van remény, az 50 fős kollégium 10 éve működik, 10 éve telt házzal működik és nagy várólistával. Egyházi Szakkollégium, a Szombathelyi Egyházmegye fenntartásában, de a Szombathelyen tanuló valamennyi egyetem egyetemistája mehet hozzájuk (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara és a Brenner János Hittudományi Főiskola).

Dr. Veres András püspök amikor megalapította a szakkollégiumot, akkor azt mondta, hogy "Nagyon fontos, hogy keresztény értelmiségieket neveljen!" Nem azt mondja, hogy csak katolikus, ezért a krisztusi társegyházakból is vannak a kollégiumban (evangélikus, református). A rítus, az imádságok katolikusak.

Négy éve kialakítottak egy 30 férőhelyes kápolnát, ahol állandóan van oltáriszentség, szép oltárral, keresztút stációit az egyetemisták festették. A kápolna az, ahol a lélek nyugalomra talál. Székely János püspök atya is szívesen jár hozzájuk. Különleges büszkeségük, hogy egyik volt szakkollégista társuk papszentelés előtt áll.

– Közösségi pillér, közösségben megélt hit. Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük. Van saját keresztjük, a keresztet a fiatalok díszítették fel temperába mártott tenyerükkel. Mikor elhagyják a szakkollégiumot, akkor mindig velük van. Ki viszi elöl a keresztet? Ez a hitünk megvallása, merem-e végig vinni Szhelyen a keresztet? A belvárostól a vasútig? A vonaton merem e vinni a keresztet? Kapnak hideget, meleget.. Amikor az elsősök beköltöznek, a tábor mindjárt az elején van, sokkal jobban megerősödnek a hitükben.

– Tanulmányok pillérben: Mivel szakkollégium, így a kollégium is előír kötelező tanulmányokat. Ezekre a tanulmányokra az egyetemről bárki bemehet, hallgathatja az is, aki nem kollégista. Ezekkel a kurzusokkal nyitott evangelizációt végeznek, bekerül a diplomájukba, volt aki ennek köszöntheti, hogy felvették a munkahelyére.

A kollégiumban a lelki közösséget és tanulmányi pillért erősítve kétféle díj van: – Szent Márton díj és a
– Szakkollégiumi Őrláng díj.
Ezeket minden év végén a Te Deum szentmisén osztják ki.

A Szent Márton díjat az a szakkollégista kapja aki az egész tanévben, szeptembertől májusig a legtöbbet segítette önzetlenül szakkollégistatársait. Megszavaztatják az 50 főt, hogy szerintük ki volt az? Csak a Te Deum misén hirdetik ki, hogy ki is a díjazott. Személyre szóló ajándékot kap.

A másik díj a Szakkollégiumi Őrláng díj, az a kollégista kapja, maguk közül választva, akinek az elmúlt tanévben a legérzékenyebb, legpéldamutatóbb volt a hitélete. Aki legbuzgóbb volt az imában, a többieket is arra sarkallotta. Ő is személyre szabott ajándékot kap. (Pl.: Volt, aki Mariazellbe szeretett volna gyalog elmenni, neki az volt az ajándéka.) Öreg diákjaik között van olyan, aki Kalkuttában lett egyfajta ENSZ missziós, van aki az Egyesült Államokban lett evangélikus lelkipásztor, Pongrácz Benedek katolikus papnak készül, van aki Celldömölkön lett színházigazgató, van aki íjász Európa bronz érmes. Ezáltal gazdagabbak, hogy színes a szakkollégium közössége. Az a jó reklám, hogy az egyetemisták viszik a hírét a kollégiumnak.

Köszönjük Gaspari Gábornak, hogy bemutatta nekünk a Szakkollégiumot, példát mutatott a közösségben megélt keresztény életre. Kívánjuk, hogy munkája által tudja betölteni azt a hívatást, amire a Jóisten elhívta! Sok kegyelmet, és lelki gyarapodást kívánunk a kollégium lakói számára!


Forrás: Plébániánk Facebook-oldala


(A képekre kattintva teljes méretben nyílnak meg.)