“Az életszentség a mindennapi

hű kötelességteljesítésben áll.”

                                Dr. Batthyány


Dr. Batthyány ministrál a körmendi várkápolnában

Puskely Mária

Dr. Batthyány-Strattmann László az életszentség útján

Nehéz róla beszélni, mert ő keveset beszélt magáról. Mégis, tudunk idézni mások tanúságtételéből, egy-két saját megnyilat-kozásából, és megpróbálunk olyan szálakat kibogozni, melyek talán első látásra nem magától értetődőek.

Kortársa, Szontágh Jenő, néhány évvel dr. Batthyány halála után ezt írta: “Olyan emberrel, mint Batthyány László, másodikkal ebben az életben még nem találkoztam, csak régi krónikákban, szent legendákban és írásokban olvastam, hogy ilyenek is éltek a földön.”

A keresztény potenciális szent. Kereszténynek lenni az ősegyházban egyet jelentett ezzel a fogalommal: szentnek lenni. Az ősegyház sok tagja vértanúhalált halt Krisztusért. Aztán megszűntek az üldözések, és a szentség egy más típusa alakult ki, a szerzetesség. Nem vonulhatott mindenki pusztába, és ahogy terjedt a kereszténység, az életszentség köre is tágult. Ma az életszentségnek a családokat kell elérnie. Ezért kell különösen figyelnünk egy szentül élt édesapára. Át kell hatni az életszentségnek a társadalom minden rétegét. Ezért kell irányítani figyelmünket egy szent orvosra. Az életszentség útja lényegében mindenkinek egyforma: a húsvéti misztérium. Megéljük Jézus halálát és megéljük feltámadását. Nemcsak halál, hanem együtt a kettő. Ez a húsvéti misztérium. Erre vagyunk hivatva. Kötelességünk az életszentség. Aki nem lesz szent, az nem igazi keresztény.

Milyen utat járt be dr. Batthyány, a családapa, az orvos és a Krisztus-követő? Megpróbáljuk felfejteni azokat a pszichológiai vonatkozásokat, amelyek emberi jellemét kialakították, amelyre aztán ráépült a kegyelem, és a kettő harmóniájából kialakult egy szent egyéniség.

A következő szempontok szerint próbáljuk életét megvizsgálni:

1. Buzgó, de nagyon zilált gyermekkor, mely meghatározó és döntő. Mert ha igaz, hogy a gyermek alakulása 3 éves korban lényegében befejeződik, akkor erre a korszakra nagy figyelmet kell fordítani.

2. Felelőtlen-kereső fiatalkor.

3. Első megtérése, ami nála egybeesik a szentségi házassággal.

4. Következetes belső élet, megfelelő túlzásokkal.

5. A második megtérés.

6. A második megtérés gyümölcse: a szeretet kiáradása.

7. A lélek sötét éjszakája, ami szintén bekövetkezik mindnyájunk életében.

8. A sugárzó életszentség ideje, egy élet keresztény magatartása.

9. Átalakulás a megfeszített Jézusba.

(...)

Néhány héttel ezelőtt halt meg Possonyi László, a Vigilia egyik társalapítója, aki már a harmincas évek végén írt dr. Batthyányról. Írásában többek között ezt olvashatjuk:

“... a Batthyány család nagyvonalú államférfiakat, nádorokat, törökverő hadvezéreket adott az országnak, most nagy püspököket, államférfiakat és nemzeti vértanúkat. Milyen nehéz lehet ennyi súlyos tradíció után egy családtagnak még újabb történetírásra kínálkozó tényt megélni és nyújtani az utókor felé. Valóban, a világi tettek után fölfelé, már csak az életszentség felé vezet az út. Ez az az út, amely mindig fölfelé vezet, amely kifogyhatatlan a lehetőségekben, s amelyen oly kevesen járnak. S amely a modern időkben éppúgy járható, mint a letűnt feudális korszakokban. Batthyány László zsenije ezt az utat találta meg.”

Tegyük mindjárt hozzá: nem könnyen. Voltak vargabetűk az életében. Hogy megértsük ezeket a vargabetűket, vissza kell mennünk nagyszüleihez és szüleihez. Ők tudniillik meghatározó módon alakították nemcsak jellemét, hanem életének első három évtizedét is.

Ismeretes a történelemből, hogy a közel ezer éves Batthyány család több nagy ágban élt a századok során. Apai részről dr. Batthyány az ún. pinkafői ágból származott. Nagyapja volt Batthyány József, aki 1831-ben halt meg, nagyanyja pedig Tarnóczy Antónia. Ez a Tarnóczy nagymama csak így emlegetik az életrajzok és a történelem - elég későn ment férjhez, 1832-ben kötöttek házasságot, és a házasságból egyetlen gyermekük született (az anya már majdnem 50 éves volt), József. Ő Lászlónak az édesapja. József, akit mindennel körülvettek, ami csak elképzelhető volt különben a családban Pepinek hívták. Anyai ágon az ún. Zsigmondi ágból származik László, anyai nagyapja Batthyány Zsigmond, Csákányon élt. (Nagyon nagy szerepe van László életében.) Felesége, Ágnes fiatalon halt meg, egész sor gyermek közül az utolsó előtti volt Lujza. Az utolsó Iván, aki szintén fontos szerepet tölt be László életében. A szülők (tehát a pinkafői és a Zsigmondi ágból), József és Lujza fiatalon ismerkednek össze, 1861-ben kötnek szerelmi házasságot. Zsigmond nagypapa - így fogjuk ezután emlegetni - nem nézi jó szemmel ezt a frigyet, de Lujza kedvéért enged, fél Tarnóczy nagymamától, akinek nagyratörő álmai vannak. Félelme jogos, ez később beigazolódik.

Tarnóczy nagymama gazdálkodó típus, uralkodó természet. Valóságos kultúrközpontot hoz létre Lajtafalun (Ausztria, Burgenland). Udvarában gyakran megfordult Liszt Ferenc, költőket, festőket és művészeket látott vendégül. Arról híres, és így emlegetik később is, hogy nagy kulcscsomóval a derekán közlekedett a házban, mindent ellenőrzött, és a legalkalmasabb pillanatokban megvásárolt hatalmas birtokrészekkel gazdagította a Batthyány vagyont. Új Batthyány-dinasztiáról álmodozott.

Fia, József (Pepi) érdekes módon kötődött édesanyjához. Ma már ki merik mondani: egy bizonyos anyakomplexus uralta kapcsolatukat. Voltaképp soha nem szakadt le az édesanyjáról, mindig azt tette, amit anyja kívánt. Anyjának pedig voltak kívánnivalói.

A házasság tehát létrejön, 14 gyermek születik, azonban kevés marad életben, és főképp kevés a fiú. Úgyhogy Tarnóczy nagymama hamar kijelenti fiának: “Ez az asszony nem hozzád való”. Az asszonyt pedig László édesanyját koldusnak nevezi. Állandóan beteges, nem tud elég fiút adni férjének: mi lesz a Batthyány-dinasztiával?

Az édesanya a gyermekek későbbi leírása szerint festenivalóan szép volt. Koránál fiatalabbnak látszott, szeme nefelejcskék, haja gesztenyebarna. Gyöngéd és irgalmas szíve különösen a szegé-nyekhez húzott. Meghal a házasságban az első fiú, kétszer születnek ikrek, ezek is meghalnak. Lujza rajongva szereti férjét, aki pedig egyre több időt tölt az édesanyjánál. Tarnóczy nagymama 80 éves, amikor baleset éri és amputálni kell mind a két lábát. Ez elegendő ok arra, hogy fia, József szinte állandóan mellette tartózkodjék. A lajtafalui udvarban Tarnóczy nagymamának van egy társalkodónője, egy elszegényedett grófnő, Kornis Antónia. Nem tudjuk hogyan, miért, tény az, hogy József ottmarad Lajtafalun és Lujza, a felesége egy újsághírből tudja meg, hogy férje kilépett a katolikus egyházból és feleségül vette Kornis Antóniát. Pedig nemrég született meg utolsó gyermekük, egy kislány, akit az édesanyja úgy vállalt, hogy az orvosok életveszélyt jeleztek. (Meg is vakult, és valóban, néhány hónap telt csak el, hogy 37 éves korában meghalt.)

A férfi, az apa látni akarja gyermekeit. Pozsonyba viszik őket, ott az Andreasgasseban volt egy kis háza a Batthyányaknak. Míg a kényszerlátogatáson a gyermekek apjukkal beszélgetnek, a feleség, hogy szeretett férjének a hangját hallja, a szomszéd szobában áll és figyel, a kulcslyukon néz be, hogy legalább lássa Józsefet. Még-egyszer elzarándokol Lourdes-be, de nincs már rajta segítség. Ferences gyóntatója jegyzi fel a halálos ágyon mondott szavakat: “Kérem, kérem hozza el a férjemet! Halálom előtt szeretném neki megmondani, hogy mindent megbocsátok, csak egyszer szeretném még látni, drága kezét kezemben tartani”. Nem jött el József, s az anya meghal anélkül, hogy a férjét viszontlátta volna.

Miért mondtam el ezt ilyen részletesen? Mert egy gyermek apa- és anyaképe meghatározza, alapvetően motíválja Istenhez való viszonyát. Néhány idézet arról, hogyan emlékezett vissza László, később, mint felnőtt férfiú ezekre az eseményekre: “Mit szenvedett az én szegény, szegény anyám! Vesegyulladás, vakság, és lelkileg... Minden szenvedésből csak az érdemek maradnak meg. (1926)” Az egyik szoba falán egy nagy olajfestmény, az édesanyja képe függött. “Gyakran mondta, mikor átmentünk a szobán: Nézzétek gyerekek, szent volt. Vértanúként emlegette” emlékezik a herceg egyik fia. “Édesapjáról mondja egy szomszéd, Lónyai Elemér soha nem hallottam egy rossz szót sem tőle... Köreinkben pedig ismeretes volt válása és polgári házassága.” László egyik unokahúga ezt mondja: “Családi körülményei szerencsétlenek voltak. Édesapja elhagyta nejét és Kornis Antóniát vette feleségül. Édesanyja bánatában rövidesen belehalt. Édesatyja később rendezte családi állapotát. László ekkor még gyermek volt. Megbocsátott az édesapának, majd a mostohának is. Mostohájához később igen jó volt.”

Mit kapott tehát gyermekkorában? Áldozatos, meleg, napsugaras anyai szeretetet. Ő is rajongva szerette édesanyját. Ugyanakkor meg kellett tapasztalnia, hogy anyja sokat szenved, elhagyatott, és hiányzik a családból az édesapa. Kialakult egy jóságos nagyapa-kép. Ez némiképp pótolta az apakép nagyon zavaros mivoltát. Ott volt aztán a nagybácsi, Iván, az édesanyának a legfiatalabb testvére, aki szenvedélyesen gyűlölte sógorát, mivel ennyire elhagyta feleségét. A Batthyány-testvérek között kialakult az összetartozás ereje és ez mindvégig megmaradt. Megtapasztalta, mit jelent a csillapíthatatlan szenvedés. Hallotta anyját sikoltozni a fájdalomtól, és senki nem tudott rajta segíteni. Végső soron a gyermek alternatíva elé került. Egyelőre ösztönösen választott, később tudatosan.

Mi volt ez a választási lehetőség? Az apa, a nagybácsi és a nagymama részéről hűtlenség, erőszak, kegyetlenség, a vagyon harácsolása, számítás, nagyratörés. A másik oldalon a szeretet, hűség, odaadás, önfeláldozás. Választhatott. Egy gyerek előtt a szülők és a nagyszülők így határozták meg az utat. Értékrendje ilyen értelemben alakult ki. Ezek voltak tehát az emberi alapok.

Most nézzük, hogyan épült rá erre a kegyelem, mit kapott gyermekkorában és fiatalkorában, ami elindíthatta őt komolyan Isten felé vezető útján. Otthon az édesanyja különben harmadrendi ferences volt valószínű, hogy a legmelegebb módon közölte vele az Isten-élményt. Különösen emlékezetesek maradtak számára a karácsonyok. Hogy aztán az első alapvető hittani képzést kitől kapta, ezt nem tudjuk. 9 éves koráig magántanárok vagy tanítók vették csak pártfogásba. 1879-ben Kalksburgba kerül a jezsuiták intézetébe, ahol nem találja helyét. Egyetlenegy ember tudja őt megfogni, aki anyai szeretettel közeledik hozzá: P. Kőnignek hívják. Vele élete végéig a legmelegebb kapcsolatban marad. A kollégiumban nem tanul, az előkészítő osztályt is ismételnie kell. A jezsuiták feljegyzései szerint haragos természet. Itt fordul elő az az eset, hogy egyszer keményebben teszi be az ajtót és a tanár visszaszólítja, tegye be úgy, mint ahogy az egy grófhoz illik. Erre Laci kimegy az ajtón, és durr! jól bevágja. Kolerikus természet.

Édesanyja halála után a gyermekeket Zsigmond nagypapa veszi magához Csákányban. A gyermekek nagyapjukban az apát és az anyát egy személyben kapják meg. Szeretnek ott lenni, de az édesapa pert indít a nagyapa ellen, és követeli magának a gyermekeket. Nem megy el Csákányra, a gyermekekkel először valahol egy erdőszélen találkozik. Nagyapa szépen kitanítja őket, és a gyermekek nagyon készségesen teljesítik az előírásokat. Mikor az apjuk megjelenik, akkor összetett kézzel letérdelnek, és úgy könyörögnek, hogy hadd maradjanak a nagyapánál. Mire az apa leinti őket: “Ne játsszatok itt színházat! Holnap megy értetek a kocsi, pakoljatok és jöttök velem.” És viszi őket a mostohához. A mostoha, Kornis Antónia, megpróbál a gyermekek anyja lenni. Ilyen előzmények után kétségtelenül reménytelen kísérlet. A nagyobb lányok már csak arra várnak, hogy férjhez menjenek és kiszabaduljanak ebből a körből, a kisebb lányok kollégiumban kapnak helyet.

László Kalocsára kerül, a jezsuitákhoz. Itt tölti kamasz és fiatal korát, itt lesz fiatalemberré. Tanulmányi eredménye azonban nem javul. Ez azt jelenti, hogy szellemileg nem találja a helyét, hol ide kap, hol oda. Kiváló muzsikus, érdeklik a természettudományok, szereti az irodalmat, de egyik sem tudja igazán lekötni. Az, hogy gyógyszereket kotyvaszt, és a megfelelő pillanatban a betegszobában segíti társait, ha éppen valami nehéz óra vagy nehéz nap következik, ez már jelez valamit, de semmiképp nem döntő tényező. Diákcsínyek sorozata jellemzi ott-tartózkodását. Szerencsére itt is találkozik valakivel, aki Lacinak megérti lelkét és azt, hogy ez a gyermek nemcsak félárva, hanem egészen árva, mert elveszítette az apját. P. Weisernek hívják. Ő lesz Lacinak a lelki vezetője. Volt prefektusa így jellemzi a kamasz Batthyányt: “Szeretett imádkozni, gyakran járult a szentségekhez, a hittant szorgalmasan tanulta, fölvétette magát a Jézus Szíve Társaságba és a Mária Kongregációba, vallásos könyveket, hitbuzgalmi folyóiratokat szívesen olvasott.”

Egy apró epizód, ami a kamasz Laci életét megint egy bizonyos irányba tereli: Mikulásra az internátusi gyermekek csomagot várnak otthonról. A mostoha Lacinak is küld egy csomagot. Izgatottan bontogatja, és mit talál benne: aszalt szilvát. Ez az apró epizód oly mélyen hat rá, hogy egy egész éjszakát végigsír és utána megfogalmazza jófeltételét: “Soha az életemben nem teszek olyat, ami másnak fájdalmat okoz.”

Hogy hogyan került el a kalocsai gimnáziumból? Jól odamondott az egyik tanárának. Lelki megrendülést okozott, hogy el kell hagynia a kollégiumot. A bizonyítványa a kezünkben van, ott azt írták be február 2-i dátummal, hogy a kollégiumból távozott ekkor és ekkor. Finoman fogalmaztak, mert kicsapták. P. Weiser intézi el, hogy Ungvárott felveszik az érseki gimnáziumba, ott sikerül leérett-ségiznie és jó eredményt elérnie. Kalocsán többször megbukott (természetrajzból és görögből).

A következő nyárról és időszakról ennyit jegyez fel: “Sokat zongoráztam, megtanultam száz darabot kívülről.” Az a bejegyzés, ami az ungvári érettségi jegyzőkönyvben van, hogy jogi pályát választ, nem mond semmit, mert esze ágában sem volt jogi pályára menni.

Lezárult tehát gyermekkora, kamaszkora, fiatalkora, tanácstalan, céltalan. Mikor elhagyta a kollégiumot, elvesztette azok támaszát először P. König, majd P. Weiser személyében , akik az édesanyját képviselték számára. Egyedül marad. Az apa-képe gyenge és zavart, érthető, hogy Istenhez nem talál utat. Szellemi útkeresés is jellemzi őt, mert nem tudja hogyan tovább. Az apja kényszeríti, hogy tanuljon mezőgazdasági tudományokat lévén, hogy őrá száll a birtok , fél évet valahogy kihúz, aztán otthagyja. Elmegy önkéntes katonának, valahogy azt is legyűri, aztán belekap a kémiába, csillagászatba, filozófiába. Teljesen szétágazó tudományok érdeklik, s közben sokat zenél, zongorázik.

rülbelül 25 éves lehet, amikor kalandba bonyolódik, el is venné az illető köpcsényi lányt, de a család hallani sem akar róla. A családban különben az ilyen kalandok nagyon is hétköznapi jelenségek voltak, senki sem ütközött meg rajtuk és amikor László legalább becsületesen, emberileg szeretné helyrehozni a hibát azzal, hogy elveszi feleségül a lányt, nem lehetett, a család megaka-dályozta.

Egy professzor ismerőse segíti őt abban, hogy bontakozó vágya konkrét formát nyerjen: beiratkozik az orvosi fakultásra. Beszá-mítják eddigi kémiai és filozófiai tanulmányait, úgyhogy mindjárt a másodévvel kezdi, 1896-ban. És ez jelenti számára a célegyenest, szellemileg itt fog magára találni.

1897-ben gyomorrákban meghal édesapja és Lászlónak megvan az az elégtétele, hogy az ő szenvedésén már tud segíteni. Mellette áll az utolsó pillanatig a legnagyobb szeretettel. Apja egyrészt rendezi helyzetét az Egyházzal, másrészt pedig kiengesztelődnek egymással. A haldokló azt mondja fiának: “Légy orvos, mert sok emberen tudsz segíteni!” Helyre állt benne az apa-kép. Látjuk a pozitívumokat: szellemi szempontból megtalálta az útját, orvos lesz, lélektani szempontból egyenessé válik az út Isten felé, mert apa-képe tisztázódott. Valami azonban még nincs rendben: tanulmányai teljesen lekötik, rendkívül szorgalmas lesz most, egészen elzárkózik a nőktől, hallani sem akar senkiről, olyan agglegény-félének indul.

A nővérei egy kicsit aggódva nézegetik, hogy mi lesz ebből a fiatalemberből, és női fifikával próbálnak neki élettársat keresni. Egyik barátnőjük, egy osztrák-orosz-francia családból származó udvarhölgy több nyáron is vendég a Pálffyaknál, itt Magyarországon. A nővérek összehozzák a fiatalokat. Laci először hallani sem akar az ügyről, aztán a következő nyáron egymásba szeretnek. Akkor viszont dönt, és három hónapos ismeretség után elveszi feleségül. Az az erkölcsi, világnézeti bizonytalanság, ami eddig jellemezte (nem mondhatnánk azt, hogy hitetlen, inkább azt, hogy kereső vagy közömbös vagy agnosztikus, nem látunk bele, hiszen alig maradt feljegyzés ebből az időből), ez most radikálisan megszűnik, ugyanis felesége Coreth Mária Terézia (Mizl) szentségi házasságot akar kötni. Ő a Sacré Coeur-ben nevelkedett, udvarhölgy volt, vallásos családból származik, csak így akar a házasságba belemenni. Nagyon szeretik egymást, hát László is rááll. Ha egyszer csinálja a maga kolerikus temperamentumának megfelelően, akkor viszont becsületesen akarja csinálni. Szentségekhez járulnak, és ez Batthyány Lászlónak az első megtérése. 1898. nov. 10-én tartják meg az esküvőt. Ettől kezdve új korszak kezdődik az életükben. Felhőtlen boldogság jellemzi őket.

Batthyány 1900-ban megszerzi az orvosi diplomát. Előzőleg már kórházról gondolkodik. És itt beugrik az, amit nem egészen értünk: kezdettől fogva a szegények orvosa akart lenni.

Eljutunk tehát egy következő életszakaszhoz az első megtérése után: Hogyan építi fel következetesen belső lelki életét? Ez kb. 1898-tól 1907-ig tart. A házasság boldog, elfogadják a gyermekáldást, azonban a kis elsőszülött Ödön 2 és fél éves korában súlyosan megbetegszik, egy kislány pedig, Mária Anna 3 és fél éves korában meghal. Ez a két betegség illetve a halál az egyik indítéka annak, hogy Lászlót megérinti újból az elmúlás gondolata. Vallásos könyveket kezd olvasni, képezi magát a hitben. Talán így is mondhatjuk: a szenvedésben talál haza Istenhez. Felbukkan a szenvedő édesanya képe. Istennél akkor lesz otthon, amikor megérinti a szenvedés. Nem az eszével talál igazán haza Istenhez, hanem ezeknek az élményeknek a hatására. Naponta áldozik, X. Piusz rendelete óta erre lehetőség van.

Megindul a köpcsényi kórház forgalma, és napról-napra nagyobb lesz. P. Weiser, az édesanya képviselője egyszer meglátogatja Lacit. Örömmel látja, hogy boldog. Ővele esik meg az az epizód, hogy szóba áll egy idősebb nénivel, aki Batthyánynak a páciense volt, és amikor kérdezi a doktorról, akkor a néni naiv módon azt mondja: “Ó, a gróf úr olyan jó, mint egy második Úristen.”

Említettük, hogy Batthyány kezdettől fogva tudatosan a szegényeket keresi. Mizl például, amikor 1899-ben lent járnak délen, készít egy fotósorozatot. (Az első fényképek abból az időből, melyeket ő látott el felírásokkal.) Az egyik kép alatt ez olvasható: “Laci itt pihen. Előzőleg egy szegény kislánynak kihúzta a fogát. Bármerre járt, az orvosi táska mindig vele volt, és ahol tudott, azonnal segített. Megkereste, akinek baja volt, nem várta meg mindig, míg hozzá jönnek. De miért fordult a szegények felé? Se társadalmi osztálya, se előző élményvilága nem predesztinálta erre. Kétségtelen, hogy nyitott szemmel látta saját társadalmi osztályát, és nem voltak illúziói. Megvolt viszont benne az együttérző szív, amit édesanyjától örökölt. Megvolt benne a gyakorlati érzék, nemcsak mint homo technicus, a technikához értő ezermester, hanem hogy meglássa azt, ahol baj van, ahol segíteni kell. Mindez azonban nem elég arra, hogy motiváljuk, miért lett a szegények orvosa. Ez indíthatta volna egy-egy jócselekedetre, vagy segíthette volna egy-egy esetben. Nincs rá kielégítő válasz. Azt kell mondanunk: Dr. Batthyány László azért lett a szegények orvosa, mert ezt a karizmát kapta Istentől. Hivatása volt, hogy a szegények orvosa legyen. Ezt a hivatást betöltve lett érett keresztény, vagyis szent. Számára a szegény beteg szolgálata volt Isten akarata. Minden eddigi mozzanat és ez a gondviselés csodálatos útja erre készítette elő. Etiam peccata! még a tévelygés is.

1905-ben megszületik egy kisfiú, csak néhány órát él. Az apa kereszteli meg. A túlhajtott munkától különböző panaszai jelentkeznek, úgy tűnik, hogy nem folytathatja ilyen iramban az orvosi praxist. Mindent műt, mindent, amilyen eset csak adódik. Kezünkben van 1904-ből a köpcsényi kórház orvosi jelentése. Ezt orvosnak kellene elemeznie, mi magunk csak annyit tudunk belőle kiolvasni, hogy a legváltozatosabb műtéteket végezte, és mindenütt, ahol lehetett, valami újításon törte a fejét. Mai orvosi szemmel nézve talán néha merész dolgokra is vállalkozott, és biztos, hogy nem mindenben sikerült az operáció. De akkor nem volt más lehetőség. Kezdeményező volt. Megnyilvánul egy másik vonása: a gyakorló orvos. Jóllehet szakmailag mindig képezni fogja magát, és európai szinten vannak kapcsolatai orvoskollégákkal, nem a tudomány szintjén műveli hivatását, hanem a gyakorlati területen.

1907-ben különböző panaszai vannak: szívpanaszok, kiújul a Basedow-kór, gyomorpanaszok, sovány. Felesége aggódva leviszi délre, hogy valahogy összeszedje magát, persze a gyermekek is mennek velük. Itt pihentetésül jó könyveket szereznek be, így kerül a kezébe Szt. Erzsébet életrajza. Először a feleség olvassa el. Nagy lelkesedéssel adja a férjének. Aztán következik az ars-i plébános, aki akkor még nem szent, Páli Szt. Vince, megismerkednek a régi klasszikus nagy szentekkel, pl. Ligouri Szt. Alfonzzal, és a kedvencük Assisi Szt. Ferenc. Nizzában kora reggel együtt járnak szentmisére. Egyszer László meglát felesége kezében egy kis könyvet. Ez az Officium parvum volt, Szűz Mária kis zsolozsmája, amit Mizl annak idején francia nyelven kezdett mondogatni. Lászlónak megtetszik, vásárol egyet, és a rá jellemző következetességgel ettől kezdve minden áldott nap (halála napján is) a Szűzanya tiszteletére elimádkozza a kis zsolozsmát.

Boldog házasok. Ezt írja nizzai naplójában: “Napról-napra jobban szeretjük egymást. 9 éves házasságunk óta egy test és egy lélek vagyunk.” Hogy jókedvűek, természetesek, vidámak, azt a következő naplórészlet bizonyítja: “Ma mint két kamasz sétáltunk drága kis feleségemmel. Irtó vidámak voltunk, nézegettük a kirakatokat.” Egy másik feljegyzés: “Este együtt mentünk gyónni. Nem tudom Istennek eléggé megköszönni, hogy oly végtelen irgalmas hozzám, sok bűnöm és hibám ellenére, mindig újra megbocsát. Az ember egyedüli és igazi boldogsága ez: szívében lakó Teremtőjével együtt élni.” A nagyböjtöt nagyon buzgón ünneplik meg. Készülnek valamire, amit közös megbeszéléseikben, imáikban elhatároztak: életgyónást akarnak végezni mind a ketten. 3 napos magányt tartanak a házastársak, külön-külön és becsületesen felkészülnek arra, hogy egész életüket odahelyezik Isten irgalma alá, és aztán majd közösen egy még boldogabb életet kezdenek. Nagyszombaton kerül sor erre. A jezsuitákhoz mennek. Jellemző módon a sofőr autójuk is van 1907-ben , aki viszi őket, társul a vállalkozáshoz, és ő is életgyónást végez. A nizzai napló szerint, amit felesége is vezetett meg László is, először László ment határozott léptekkel a gyóntatószékhez, utána a felesége, Mizl és végül a sofőr. Aztán hálát adnak a templomban és amikor kijönnek, akkora a boldogság bennük, hogy majd szétfeszíti őket. Kérik a sofőrt, hogy a tengerpart melletti kis dombra vigye fel őket. A két fiatal, Mizl és Laci fogják a papírt, amire bűneiket felírták, apró darabokra tépik, és onnan a dombtetőről beleszórják a tengerbe. Életük végéig megünnepelték ezt a közös nagy vállalkozást. S mi, amikor visszatekintünk László lelki fejlődésére, azt mondhatjuk, hogy ez volt a szentek életében szokásos második megtérés.

Milyen gyümölcsöket hozott ez az újrakezdés? László itt kötelezi el magát a szeretetszolgálatra. Gyönge egészségi állapota nem engedi meg ezt a túlhajtott munkát, kollégák és professzor kartársak rábeszélésére olyan szakot választ az orvostudományban, amelyben kamatoztathatja egyrészt hihetetlen kézügyességét, másrészt pedig a megerőltetés valamivel kevesebb. Ekkor kezdi magát szemsebésszé, szemspecialistává képezni. Eddig is végzett már ilyen műtéteket, de most tudatosan erre a vonalra áll. Megváltozik nézőpontja. Ahogy az ember Istenhez közeledik dehogy közeledik, Isten mindig jelen van, ahogy az ember jobban kitárulkozik neki , lassanként az egész nézőpontja átalakul. “Szeretem betegeimet, mert a beteg tanít meg arra, hogy Istent mindig jobban szeressem, a betegben Istent szeretem, s így a beteg nekem gyakran többet segít, mint én neki segíteni tudok.” Érezzük, hogy egészen másképp lát, mint eddig. Az egész betegszolgálat voltaképp Isten szeretetének kifejezése. És a beteg nem egy alany, akinek valamelyik szervét gyógyítani kell, hanem ember, akiben Krisztust szolgálhatja. Idézzünk egy levelet.

A hőgyészi plébánosnak, aki úgy látszik, hogy be akart protezsálni valakit hozzá, ezt válaszolja: “Hálás köszönettel vettem sorait. Természetesen a legnagyobb készséggel vizsgálom meg a beteget, s ha műtétre van szükség, fel lesz véve. Legnagyobb örömmel, és pedig minél többször (kétszer aláhúzta), annál szívesebben állok rendelkezésére.”

A családhoz tartozik Lily Coreth, aki ápolónőként dolgozik kórházában, de egyben a családban is fontos szerepet tölt be, ő lesz például az elsőszülött Ödönnek a keresztanyja, és amolyan pótmama-féle a gyermekek mellett. Kezünkben van Lily Coreth megemlékezéseinek a szövege, ezt már mint bencés apáca írja le. Ő így jellemzi ezt a korszakot:

“A család első útja reggel a kápolnába vezetett. A szentmisén az apa ministrált és egy fia. X. Piusz rendelete óta minden nap áldoztak. Utána felmentek a dolgozószobába, ahol közös hálaadást tartottak. Néhány egyszerű szóval az apa elmélkedést tartott a gyermekeknek, aminek a végén rendszerint ez a kérdés hangzott fel: Mit teszünk ma az Úr Jézusért?

Egyébként reggeltől estig a betegekkel volt elfoglalva. Az este azonban mindig a gyermekeké és a családé. Kiválóan tudott alkalmazkodni a gyermekek gondolkodásmódjához, néha olyan volt maga is, mint egy gyerek. Kis szobrokat faragtak, kölnivízet készítettek, vasárnaponként az apa vezetésével - aki ezt egy pozsonyi cukrásztól kitanulta - cukorkát főztek. Aztán mozit játszottak, fényképeztek, vadásztak, indiánosdi volt a kertben, a parkban. A gyermekek öröme mindig határtalan volt.”

Így érkeztünk el az első világháborúhoz. A már idézett Szontágh Jenő annak idején vezetője volt a megyének, ezt írja: “Mentegetőzve jött hozzám, hogy egyszer ő is kér valamit, és úgy adta elő kívánságát, hogy helyettesíttetném be a körorvosi állásra. És nem hiszem, hogy ebben az országban volt vagy lesz kör, ahol az orvosi szolgálatot jobban, lelkiismeretesebben és pontosabban ellátták volna. Éjnek idején, hóban, fagyban, sárban ment szülő asszonyokhoz, úgy vizsgálta és ápolta a napszámost, mint egy főherceget.”

Óvodát, bölcsődét hoznak létre ugyancsak ott Köpcsényben, hiszen a férfiak mind bevonultak a háborúba. Amikor az első sebesültek érkeznek, kibővítik a kórházat, mert nem elég. László Svédországból hozat orvost, hogy segítsége legyen. Minden szempontból gondoskodik a betegekről: a katonák bort kapnak inni, ha gyógyulófélben vannak, hogy játszhassanak, kuglipályát állít fel nekik, levelezőlapot olvas fel, kéri őket, hogy ide és ide írjanak, összekapcsolja őket a rokonokkal: az egész embert szolgálja. És közben műtétek százait végzi, rendszerint ő maga kötöz is, hangsúlyozza, hogy szeret szemtől-szembe lenni a beteggel. Ezt a személyes, lélektől lélekig húzódó kapcsolatot számára semmi nem helyettesíti.

1916-ban ő is, felesége is, meg Ödön és Lily harmadrendi ferencesek lesznek. Pozsonyban történik a szertartás. Ekkor kapja meg a József nevet. Haláláig nagy-nagy tisztelője Szent Józsefnek.

A katolikus sajtótermékeknek mindig nagy propagálója volt, és most, hogy Bangha Béla irányításával megindul a magyar katolikus sajtó új élete, új lapok születnek, Batthyány lesz a Központi Sajtóvállalat elnöke. Névleges dologról van szó, mert valószínüleg tekintélyét és anyagi támogatását adta hozzá, de azt hiszi, hogy ő maga is írni fog. 1914-ben a Magyar Kultúra lapjain megjelenik két cikke a szem csodálatos világáról, de írói pályafutása ezzel be is fejeződik. Nem ez az ő területe.

A tanúságok szerint ez az a kor, amikor már kialakul harmonikus egyénisége. Ő, a kolerikus, temperamentumos ember, arról ismerhető fel, hogy szelid és türelmes, ugyanakkor humor, jókedv jellemzi, tréfacsináló, bűvészkedik a gyermekeknek. Egy harmo-nikus, érett ember áll már előttünk. Istenhez egész gyermeki lelkülettel fordul. És valami jellemzi még, ami a naplójegyzetekből és a tanúságtételekből kitűnik: a szeretetén túl (vagy a szeretetében, a szeretetétől indítva) mérhetetlenül alázatos. Az alázat igazság. Mindnyájan bűnösök vagyunk, mindnyájan rászorulunk a megvál-tásra, és mindnyájan Isten szeretetéből, irgalmából élünk. Batthyány ezt éli.

Önálló a lelki életben. Nincs lelki vezetője, a maga útját járja. Ugyanakkor ő lesz az egész család lelki irányítója, minden gyermekének tudatosan lelki vezetője.

Rendkívüli aktivitás jellemzi ebben a korszakban: a kórházban, a családban; ha nagyon-nagyon szükséges, akkor némi társadalmi kötelezettséget is vállal; a szakirodalomban mindig tudatosan tájékozódik; a szociális tevékenysége egyre szélesebb körű lesz.

Kezünkben van egy kis füzet, egy pici kis jegyzetfüzet 1904-ből: A körmendi szegények. Ő maga szokta bejegyezni a nevet, a foglalkozást, az életkort, és azt, hogy az illető milyen szempontból szorul segítségre. Természetesen erre se volt később ideje, de ez a tendencia, hogy feltérképezze azokat, akiknek valamilyen szempont-ból segítségére lehet, ez élete végéig jellemezte.

Az ő életében is bekövetkezik az, ami mindnyájunk életét jellemzi vagy jellemezni fogja. Mivel részt kell vennünk, mint kereszténynek a húsvéti misztériumban, meg kell élnünk a lélek sötét éjszakáját, ami nem más, mint a szeretet koncentrálása, és a mellékes dolgok elhagyása. Egészen és mindenestül, az ember egész lényével arra irányul, ami egyedül szükséges: Isten szeretetére. Ez a sötét éjszaka passzív formájában nagyon hétköznapi módon szokott életünkben jelentkezni, nem kell valami rendkívüli dologra gondolni. Isten mindenkinek ad elég megpróbáltatást ahhoz, hogy ezekben akarattal és hittel felismerje Isten közeledő szeretetét.

Hogy következett ez be dr. Batthyány életében? A háború utáni eseményeket ismerjük. 1918-ban elhagyja Köpcsényt, főképp családját félti, Bécsbe mennek. A forradalom odáig is eljut, mindenesetre egy-két hetet ott töltenek. Ő kijár az Irgalmas Testvérek kórházába, hogy az orvosi gyakorlatot ott folytassa a belgyógyászaton és a sebészeten, de a gyermekeknek enni kell adni. És nincs mit. Teljes létbizonytalanságba kerülnek, a Vörös Kereszttől kapnak segítséget. A legkisebb (a 11. gyermek), a kis Károly három hónapos.

Most kaptuk meg Németországból, egy távoli Batthyány rokontól azt az egyszerű füzetlapot, melynek közepén egy Szt. József kép,

körülötte pedig a következő szöveg látható: “Hogy hogyan fogok megélni 11 gyermekemmel, egyedül Isten tudja. Mindenben teljesen alávetem magam legszentebb akaratának, hiszen minden az ő tudtával történik. Mivel Szt. József már oly sok kegyelmet eszközölt ki számomra, mint orvos és mint családapa ebben a nehéz időben, pénzügyminiszteremnek nevezem ki és jelként elhelyezem képét pénztárkönyvem fölé.” Előfordult, hogy a gyermekeknek nem volt mit enniük, letérdeltek körbe a Szt. József kép köré, és jelezték, hogy éhesek vagyunk, most mikor fogsz segíteni.

A Trianoni Békeszerződés következtében vagyonának nagy részét elveszíti, illetve azt, ami Csehszlovákiához vagy Jugoszláviához került, névleges összegért kellett eladnia. A köpcsényi kórház Burgenlandé lesz, tudjuk, hogy azt az egyet kötötte ki, hogy ha odakerül, akkor operálhasson. A légkör teljesen bizonytalan, tovább kell menniük Bécsből is, ahol szinte már a lakásból is kiteszik őket, mert nagy a gyermekzaj. Svájcba menekülnek. Svájcban aztán váratlan segítséget kapnak, úgyhogy a gyermekeknek legalább van mit enni adniuk. Mindenesetre Batthyány anyagi lehetőségei annyira lecsökkentek, hogy amikor Körmendre visszaérkezik, már nem tud kórházat építeni, csak berendezi, szemkórházzá alakítja a kastély egyik szárnyépületét (az 1914-18-as világháború idején kórházként működött), és csökkentett létszámmal folytatja a beteg-szolgálatot.

Ez a megpróbáltatás nem hozta őt ki nyugalmából. Erősítette Istenbe vetett bizalmát, s hallottuk az idézetből, hittel fogadta és várta, hogy a Gondviselő Isten gondol rájuk. A legnagyobb megpróbáltatás nem ez volt.

Visszatértek Körmendre, itt elhelyezkednek és végleg Magyar-országon maradnak. Vadászni mennek a gyermekek egy napon, hazatérve a legnagyobb fiú fájdalmakról panaszkodik. Azt hiszik, hogy elrontotta a gyomrát, de délután annyira rosszul lesz, hogy az apa már látja, valami komolyabbról van szó. Nem ismeri fel, hogy Ödönnek mi baja van. Mikor felismeri, már késő. Orvoskollégát hív konzíliumra, de Ödön néhány nap múlva meghal. Élete legnagyobb keresztje ez volt. Soha nem heverte ki. Mikor lezárta legidősebb fia szemét, akkor feleségének és gyermekeinek azt mondta: “Gyertek, most felmegyünk a kápolnába, és megköszönjük a Jó Istennek, hogy Ödönt 21 évig nekünk adta.” És elénekelték a Te Deumot.

A körmendi évek ennek a megpróbáltatásokon átment orvosnak és családapának a legérettebb korszakot jelentik. Ez a sugárzó életszentség ideje már. A teológusok úgy mondanák: ez az átalakító egyesülés ideje. Isten bennünk él, Jézus bennünk él, és minél tudatosabban nyílik meg az ember a benne élő Isten számára, annál inkább Isten veszi át benne a fő szerepet. “Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” mondja Szent Pál. Valamit ebből megélt dr. Batthyány is. Így mondjuk tehát: a körmendi évek a sugárzó életszentség, az átalakító egyesülés évei.

Kialakul benne az apostol, szomjazza a lelkeket. Mikor a beteghez fordul, a lelkét is gyógyítani akarja. Istennek ajánlja a lelkét, mert Isten országát akarja építeni. Szól a nővérnek, ki mellette áll a műtőben: “Figyelmeztessen, hogy mindent Isten dicsőségére tegyek, és ha elbátortalanodnék, szóljon rám!”

Élete középpontja az Eucharisztikus Jézus. Nemcsak úgy, hogy az egész családdal megy elé minden nap, hanem mint egy mágnes, az Eucharisztia bűvörében él. Valahányszor elmegy a kápolna előtt, térdet hajt, vagy egy pillanatra letérdel a küszöbre, vagy betér a kápolnába, és ilyenkor nem merik zavarni. Mintha nem is lenne egészen magánál, már úgy imádkozik. Ezek a szentséglátogatások egyre gyakoribbak, rövidek ugyan, mert rendkívül elfoglalt. Ebbe belevonja az egész családot is. A gyermekek be vannak szépen osztva, hogy ministráljanak, a legkisebb is tanulja már a ministrálás szövegét, bár az apa megjegyzi, hogy a latin szöveget felismerhetetlenül mondja, és omnibus helyett autóbuszt mond, de hát a Jó Isten megérti, hiszen a Jó Isten poliglott, minden nyelven tud.

Következetesen megtartják minden nap a hálaadást. A gyermekek lelki vezetése ezekben az öt percekben történik. A feljegyzések szerint élete utolsó 5-6 évében állandóan imádkozott: kórházi szolgálata előtt, műtét előtt, műtét alatt és műtét után, aztán a beteg ágyánál, mert Istenben élt. Benned élek, bennem élsz ez az életszentség. És dr. Batthyány már ezt éli. Kérdezhetné valaki, hogy házasélete hogyan alakult. Felesége feljegyzése szerint egyetlen egyszer történt meg, hogy férje indulatosnak látszik 33 éves házasságuk alatt. Akkor is azért, mert felesége fél órát késik a szentmiséről. Teljes az összhang közöttük. Mindig együtt vannak, nem szeretnek külön lenni. A gyermekek is otthon érzik magukat ebben az apai-anyai atmoszférában. Hangsúlyoznom kell, jóllehet nemzetközi kapcsolatai vannak és felesége sem magyar, Batthyány mégis mennyire magyar.

Batthyány a szegények orvosa. A 3 millió koldus országában volt mit tennie. A körmendi szegények című füzetben (2 filléres irka) a következő beírások szerepeltek: a név, a foglalkozás, a vallás, családi állapot, vallási élet, anyagi helyzet. Ebben olyan neveket olvashatunk, akiknek a leszármazottai most is élnek Körmenden, a szegényházi gondozottól kezdve a napszámoson keresztül a MÁV váltóőr gyermekéig mindenki, aki csak segítségre szorul. Felvetődhet itt a kérdés, hogy ezekben az években, amikor Magyarország olyan kemény időt él át gazdasági válság, politikai összevisszaság , miért nem hallatta a szavát megfelelő fórumon ezekért a szegényekért ő mint főrendiházi tag? Mint magyar, miért nem képviselte ezeket a szegényeket azon a helyen, ahol megtehette volna? Ez elhangozhat kérdésként, de vádként is. Körülbelül ezeket válaszolhatjuk: Batthyány természete szerint visszahúzódó ember volt. Még a névnapi ünnepeltetést is nehezen viselte el. Menekült a nyilvános fellépéstől, soha nem akart felszólalni. Másodszor: ismerte jól társadalmi osztályát és látta a politikai képletet. Tudjuk, hogy hűséges volt a királyhoz, ugyanakkor kategorikusan elutasította, hogy belépjen bármifajta politikai pártba. Meg akarták őt nyerni a legitimista párt számára, a díszelnöki tisztet is felkínálták neki. Dr. Batthyány udvarias, de a leghatározottabb hangnemben válaszolva, visszautasította: “Nem leszek semmifajta politikai párt tagja!” Batthyány elvből nem politizált. A harmadik ok pedig: egyszerűen nem volt rá ideje. Teljesen lekötötte őt az orvosi szolgálat. Batthyány gyakorlati területen valósította meg a szociális forradalmat, élte azt, amit a maga környezetében élhetett. Az életével mutatta be azt a példát, amit esetleg ha díszmagyarban elszaval a főrendi házban, senki sem vesz komolyan. “Isten előtt mindnyájan egyenlők vagyunk” hangsúlyozta a gyerekeinek, és a gyerekek ezt manapság is ismétlik. “Azért szeretem a vagyonomat, hogy jót tehessek vele” mondta az egyik ápolónővérnek. Ugyanakkor fejedelmi udvariassággal bánt mindenkivel, akkor is, ha az a cigány azért jött, mert megdöglött a lova, adjon neki másikat. “Gyakran hangoztatta mondja az egyik ápolónővér hogy a gazdagok nem mehetnek be a mennyek országába.” Számolatlanul adott pénzt a nővéreknek. “Csak osztogassák! Lehet, hogy jön olyan idő, amikor már nem tudok adni.” A nővérek főnöknője szerint: 4-5 ezer hold jövedelmét adományozta a szegényeknek. Ez ment csak a nővérek kezén keresztül. De ezen felül is mindig adott. Dr. Ajtay Mária tanúsága szerint, aki asszisztense volt 1926-tól, naponta 300-600 pengőt. Amikor egyszer figyelmeztette őt a doktornő, hogy gondoljon a gyermekeire, eltékozolja az egész vagyonát, akkor azt mondta:

“Ez a legbiztosabb takarék a gyermekeim számára.” Alkalmazottairól holtukig gondoskodott. Hogy miért nem osztott földet? Elméletileg valóban nem nyilatkozott erről, de azt tudjuk, hogy kb. 200 házhelyet és hozzátartozó földet osztott ki alkalmazottai között, névleges összegért. Egy bizonyos patriarchalis magatartás jellemezte őt, kétségtelen. Politikai szempontból nem volt forradalmár, ezt el kell ismernünk. De tette azt, amit akkor egy keresztény tehetett. Egy orvoskollégája jegyzi fel a következőket: “Egész orvosi praxisom alatt sem Európában, sem Amerikában nem találkoztam még olyan orvossal, aki katolikus orvosi hivatását oly teljesen betöltötte volna, mint dr. Batthyány. Nemcsak orvos volt a hercegek között, hanem herceg is az orvosok között.”

“Tiszta testvéri szeretetből választotta az orvosi hivatást, és így is gyakorolta hangsúlyozza ugyanez az orvos. A betegekkel együtt imádkozott. Hányszor térdelt le és mondta velük együtt az Úrangyalát vagy a rózsafüzért!” Tudjuk, hogy mikor operált, és ezt mindig hallatlan nyugalommal tette, akkor keresztet rajzolt a szemre, vagy ahol vágnia kellett, és aztán a beteggel együtt hálát adott. Isten eszközének tartotta magát. “Milyen jó az Isten, hogy még engem is felhasznál arra, hogy téged meggyógyítson!” A beteg isteni miliőben érezte magát, mikor dr. Batthyány mellett volt, mert Isten szeretetét érezte meg belőle. Tudatos eszköznek tartotta magát Batthyány, és akart eszköz lenni Isten kezében. A gyógyító Jézus jelenült meg általa. “Ő maga mondta nekem - mondja egy jezsuita -, hogy Isten különösen segítette őt olyan esetekben is, amelyeknek sikerét az orvosok lehetetlennek tartották. Mindezt alázatosan mondta, hogy a Jó Isten bűnös embert is mennyire támogat segítségével.” Az egyik ápolónővér írta a következőt: “Egy alkalommal megoperált egy férfit szürke hályoggal. A beteg idegeskedésében a műtét után kipréselte az üvegtest háromnegyed részét, úgy hogy egészen összeesett a szeme. A herceg egész éjjel imádkozott a betegért. Amikor másnap megnézte, csodálatosképpen helyreállt a szemgolyó, és a beteg visszanyerte látását. A gyógyulást mindnyájan csodának éreztük.” Amikor kilátástalan esetekre került sor, akkor ezt mondta: “Nagyon súlyos eset volt, sokat imádkoztam, és Istennek hála, megsegített.” “Éjjel-nappal kész volt a betegek szolgálatára, mondja egy nevelőnő, és mindig mosolyogva indult.”

“Türelmes volt mondja egy ápolónő. Az ambulancián mindenféle ember megfordult. A legtürelmetlenebb emberrel is türelmes volt.” “De mondja egy orvoskollégája energikus is tudott lenni. Főképp, ha nem tartották meg orvosi előírásait.” A utcán észrevette a betegeket, és hívta őket a kórházba, ahol aztán mindent, ami emberileg elképzelhető, megtett értük. A legkisebb fia (Károly) szerint, aki szintén orvos: “A szürkehályogot művészi ügyességgel operálta, és még egy ma is használt fogást vezetett be.” Napi 80-100 beteget látott el. Ezt egy mai körzeti orvos tudja értékelni. Tudjuk, hogy közegészségügyi alapítványokat tett. Szakkönyvtárakat hozott létre és ajándékozott. Korszerű laboratóriumi vizsgálatokat vezetett be, ami abban a korban még nem volt divatban. Érdeklődött a radiológia iránt, röntgen-készüléke volt. Elsőnek alkalmazta Magyarországon a Pirquet-oltást. Különösen szívügye volt a trachoma elleni küzdelem és a tbc-ellenes harc. Megyei és országos szinten hozzájárult ezeknek a leküzdéséhez. Olyan kiválóan felszerelt kórháza volt, ami a fővárosi kórházak színvonalát jelentette.

Arról, hogy a betegek hogyan vélekedtek róla, idézünk egy 1924-ből való riportot, mely a Reggel című újságban jelent meg. Ennek egy epizódja: “Egy esztergomi beteg, egyszerű paraszti ember, távozáskor így búcsúzott a herceg-orvostól: Kár, hogy nem pap a kegyelmes úr, mert különb embert igazán nem lehetne keríteni hozzánk hercegprímásnak. Amire egy pécsi beteg ezzel tetézte a dolgot: Úgyse nyernénk vele sokat, mert hamarosan elvinnék római pápának.”

Elérkeztünk Batthyány László életének utolsó 14 hónapjához. Ismét a húsvéti misztériumra hivatkozunk: részt kell vennünk Krisztus halálában és feltámadásában. Ez a keresztény életszentség.

Ő már átment sok szenvedésen, sok megpróbáltatáson, rendkívül aktívan. De elkövetkezik egy pillanat, amikor az ember passzivitásra kényszerül. És ez a pillanat a keresztrefeszítés. Krisztus akkor váltotta meg a világot, amikor mozdulni se tudott. Ez a korszak dr. Batthyány László életében a via crucis, a keresztút, és a megfeszített Jézussal való teljes azonosulás. Egy rendkívül értékes dokumentum van a kezünkben, aminek alapján 1929 novemberétől 1931 januárjáig percről-percre követni tudjuk, hogy mi történt a szegények orvosával. Ugyanis, amikor bekerül a bécsi kórházba egyelőre csak kivizsgálásra, 10 napra, aztán ott is marad , a család, a gyermekek akarják ápolni. Blanka, az akkor 18 éves leánya tölti vele a legtöbb időt, és napról-napra feljegyzi, hogy mi történik édesapjával. Kezünkben van a 3 kötetes, kézírásos, magyar nyelven írt napló. Batthyányt 1929. november 27-én megműtik, és Blanka ezt jegyzi fel akkor: “Papi a narkózisban olyan szép zsoltárokat énekelt!”’ Akkor még nem biztos, hogy mi a diagnózis, egyes jelek azonban arra utalnak, hogy dr. Batthyány már előzőleg tudta. Lassan derül rá fény, hogy nem javul, a műtét nemcsak hogy nem hozott eredményt, hanem rosszabbodott az állapota. 1930. május 14-én megkapja a betegek szentségét.

1929. novemberétől haláláig több mint ezer görcsöt áll ki. Van olyan nap, hogy tizenhármat is. A görcsök már olyan hevesen jelentkeznek, hogy alig van köztük fél óra szünet. Hogy viseli el? Nem igaz, hogy nem vett be csillapítót. Kérte, hogy ezt majd cáfolják meg halála után. Természetesen az orvosok mindent megtettek, hogy fájdalmát enyhítsék. (Ma sem tudunk minden fájdalmat csökkenteni, hát még akkor.) Blanka erről pontosan tudósít: “Nem bírom már nézni Papi szenvedését, s olyan türelmesen szenved. Jaj, Papi jajgat! És senki nem tud rajta segíteni.” A kezelések annyira fájdalmasak, hogy a kiáltozását a gyermekek áthallják a szomszéd szobába. És amikor hirtelen elhalkul, akkor az apjukat “bealtatták”. Nem bírta már tovább. Jajgat, hiszen fogy az ereje. Lassanként minden erő kiszáll belőle.

Az első hónapokban még nézi a kezét, hogy ugyan tudna-e még operálni. Örülne, ha a betegszoba mellett be lehetne rendezni egy rendelőt, hogy a kedves betegekkel még itt is találkozhasson és valamit segíthessen. Isten most már nem ezt kívánja tőle. Nem az aktivitása kell neki, hanem a teljes odaadása.

Egy-két levelet ír még, a fájdalmak szüneteiben meséket diktál. Ezek a mesék megvannak egy füzetben. Az egyik meséből idézek, mert itt Batthyány olyasmit mond el, amit egyébként első személyben nem állított volna. A legmélyebb vágyát fejezi ki, és így értjük meg azt az embert, aki ott szenved, tudja, reménytelenül. “Egy szegény földműves utolsó napjait éli. Fia ül mellette, s egyszercsak meglepetten ezt mondja apjának: Apám! Nézz csak a tükörbe! Betegségedben egészen hasonló lettél a Megfeszítetthez.

A haldokló örömmel ezt válaszolta: anyád azt mondta nekem halála előtt, hogy amikor észreveszem, hogy Jézushoz hasonló vagyok, akkor én is a mennyországba megyek. Aztán rámutatott remegő kézzel a Cassiopeia csillagképre, annak a nagy W alakjára. Látod fiam, azt a nagy W betűt? Ez az a jel, amit édesanyád nekem hagyott. Ez jelenti a mennyei Viszontlátást. Ha már Krisztushoz lettem hasonló.”

Igen, dr. Batthyány úgy akar hasonulni Krisztushoz, mint Assisi Szt. Ferenc, Szt. Erzsébet vagy Szt. Paszkál. Ezt mondja húgának: “Boldog vagyok. Kegyetlenül szenvedek, de szeretem szenvedéseimet, és jól esik, hogy Krisztusért viselhetem.” Amikor elviselhetetlenek a fájdalmai, ezt ismétli: “Jézusom, add, hogy mindig jobban szeresselek!”. Egy látogatójának egyszer rámutat a Mária-szoborra: “Tőle tanulok szenvedni.”

A szenvedésnek még nincs vége. Feleségét operálni kell. Életveszélyes műtétet halasztanak már hónapok óta, de nem lehet tovább. El kell menni Németországba, ahol megműtik. Mielőtt elutazik, a férj ezt írja felesége zsolozsmás könyvébe: “Isten áldjon meg, drága kis szívem, Ő velünk van.” A dátum 1930. október 10. Mizl valóban halálveszélybe kerül, a narkózisból alig tudják életre kelteni Most valami nagyon érdekes mozzanatra szeretném a figyelmüket felhívni: a boldog házastársak annyira egy test és egy lélek, hogy szívgyengeség lép fel László és Terézia esetében ugyanazon a napon. Mondjuk azt, hogy véletlen. Blanka közben ott gyötrődik az apjával: “Ilyen fájdalmas betegségről még soha nem hallottam. Annyit kell szenvednie, és ma is azt mondta nekem: olyan elégedett vagyok.” Blanka, a fiatal lány heves temperamentumával néha jól megnyomja a tollat, megmondja a véleményét a környezetről és az orvosokról, egyszerűen azért, mert nem tudnak az apján segíteni. A fájdalmak szüneteiben mégis az apa a család sugárzó központja. “Halála előtt tett utolsó látogatásomkor mondja Gyöngyös Ferenc körmendi plébános feltűnt nekem, hogy csakis Isten szeretetéről beszélgetett velem, nem a betegségéről.” Felébred benne a mennyei honvágy, gyakran gondol Ödönre, akivel majd találkozni fog. “Ó, ha már a jó Istennél lehetnék!” “Békében vagyok mondja egy látogatójának , nem kívánok semmit.”

Január 17-e az utolsó vasárnap, a Szent Család vasárnapja. Még egyszer szentmisét mutatnak be a beteg előtt. Egyik oldalán felesége, másik oldalán az egyik gyermek. A Szent Családról mondott szentmisében ő az áldozat, aki már mozdulni sem tud. Január 22-én hajnalban 4 óra körül felébred az eszméletlenségéből, kéri a kis zsolozsmáját. Utolsó erejét összeszedi, hogy a Szűzanyának még egyszer elmondja a hála és a szeretet szavait. Aztán kiesik a könyv a kezéből. Eszméletlenségbe esik, de este, negyed nyolckor, amikor a család mindig együtt mondta a rózsafüzért, magához tér és kéri a rózsafüzért. Nagy keresztet vet, elkezdi a Hiszekegyet, és végigmondják a tizedeket. Este 10 órakor csendesen elalszik. Gyermekei vannak mellette és a felesége. Felesége lezárja férje szemét: “Gyermekek, Papi már a jó Istennél van!”

Elmondhatjuk, amit Jézus mondott a kereszten: Beteljesedett! A húsvéti misztérium a halálból átmegy a feltámadásba.

Batthyány László története ezzel nem fejeződött be. Tudjuk, hogy 1944-ben megkezdődött az egyházmegyei per, ami tartott a háború viszontagságai közepette is 1951-ig. Aztán Bécsben kezdték meg a pert 1946-ban, hiszen ott halt meg, és egyházjogilag a bécsi egyházmegye volt az illetékes. 1951-ben ezt is lezárták, és 30 éven keresztül nem történt semmi. 1977-ben valaki felfigyelt ennek a szentnek az alakjára.

Én magam is jártam a szenttéavatási kongregáció pincéjében, ahol ott porosodtak egymás mellett a magyar akták. Senki nem foglalkozott velük. Azóta könyvekben, tanúságtételekben Batthyány László ismét megelevenedik előttünk. Reméljük, hogy az Egyház is kimondja az utolsó szót, és ki tudja, mikor, talán majd úgy fordulhatunk hozzá, hogy Batthyány Boldog László. Adja Isten, hogy úgy legyen!

(Elhangzott a körmendi templomban
1987. október 26-án.)