A Batthyány család a honfoglalásig vezeti vissza eredetét. Örs vezért tartják ősüknek, aki 972 körül a Dunántúl nagy részét kapta birtokul. Örs vezér leszármazottja Renold (= 1160). Miklós de Kővágó-Örs (= 1376) fia György tekinthető igazában a család megalapítójának. György az esztergomi vár kapitánya volt, s vitézi érdemeiért Zsigmond királytól 1398-ban megkapta Batthyány helységet. Ő maga és utódai erről nevezték magukat Batthyánynak. György 1401-ben halt meg.

Néhány nemzedékkel később I. Boldizsár (= 1520) a török elleni küzdelemben tüntette ki magát Jajca védőjeként. Ezért kapott Hunyadi Jánostól Somogy megyében birtokot. Ugyancsak Boldizsár kapta meg 1481-ben Mátyás királytól a Batthyány család címerét. A vért kék mezejében a vízből magas szikla emelkedik ki, a szikla tetején pelikán áll, vérével táplálja kicsinyeit, a szikla üregéből oroszlán ágaskodik, s szájában kardot tart.

A török ellen állandó harcban lévő Batthyány család tagjai közül kiemelkedik III. Boldizsár (1543-1590). 1580-ban legyőzte Skander béget. Kedvelte a tudományokat és nagy könyvgyűjtő volt. Udvarában élt a híres botanikus Charles de l’Écluse, latin humanista néven Clusius, aki úttörő munkásságot fejtett ki a pannóniai tájak flórájának leírásában. (Ő honosította meg németalföldi hazájában a tulipánt és az ő kertjében érett meg első alkalommal a burgonya.) Boldizsár protestáns lett, nagy tisztelője volt Melanchtonnak. Boldizsár fia II. Ferenc, Dunántúl főkapitánya, jeles törökverő, aki bárói címet kapott (= 1625).

Az ő fia I. Ádám (1610-1659), a ma élő Batthyány család ősatyja. 1630-ban elnyerte a grófi címet. Pázmány Péter hatására visszatért a katolikus egyházba. Ő alapította meg a németújvári ferences kolostort. A templom kriptájának ő és felesége, Formantini Auróra lett az első lakója. (A templom kriptája ma is a családi sírboltja a Batthyányaknak.) Ádám a ferences kolostorban könyvtárat állított fel, s ide került nagyatyjának híres könyvtára is mintegy száz ősnyomtatvánnyal. Ádám két fiától, Kristóftól és Páltól származik a család hercegi, illetve grófi ága.

Károly (1698-1772) az örökösödési háborúban a császári csapatok fővezére volt. 1763-ben Mária Teréziától hercegi rangot kapott, utódaira nézve elsőszülötti örökösödéssel. Károly elsőszülöttségi majorátust alapított és nevelője volt II. Józsefnek.

József (1727-1799) Magyarország hercegprímása, esztergomi bíboros érsek. Lelkiismeretes, odaadó főpásztora volt a magyar egyháznak. Kulturális munkásságáról tanúskodik az esztergomi székesegyházi könyvtár sok kincse. Nem feledkezett meg az irodalmi és zenei élet pártfogásáról sem. József atyja, Lajos 1751-1765 között Magyarország utolsó nemzeti nádora volt.

Újra visszatérve a politika területére, az 1848-as szabadságharc idején a Szemere-kormány külügyminisztere volt Batthyány Kázmér. Ezután megfosztották vagyonától, külföldre távozott és Párizsban halt meg.

A másik nagy politikusról külön fejezetet kellene írni: az első felelős magyar minisztérium elnökéről – Batthyány Lajosról. A szabadságharc leverése után Haynau parancsára kivégezték. Róla nem kell külön megemlékezni. Sírja fölött mindmáig örökmécs ég.

Hosszan lehetne tárgyalni a Batthyány családnak az egyházban betöltött szerepéről. Két nagy főpapról röviden megemlékeztünk. De meg lehetne emlékezni a csendes, rejtőzködő szerzetesekről, papokról, vagy az egyház javát előmozdító világiakról. A földbirtokukon lévő templomokról – amelyek kegyuraságuk alá tartoztak –, ők gondoskodtak.

Gyermekkora, szülei, nagyszülei

Batthyány László édesanyja Batthyány Lujza, az ún. zsigmondi ágból származott (1843-ban született). Batthyány József és Lujza Csákányon (ma Csákánydoroszló, Körmend mellett) ismerkedtek meg és 1861. szeptember 21-én kötöttek házasságot Máriazellben. Dunakilitibe költöztek a József anyja által épített kastélyba. Itt születtek a gyermekek, akik közül több kiskorában meghalt. László 1870. október 28-án született a család tizenegyedik gyermekeként. Mivel több gyermek már elhunyt, akkor négy leány és hat fiú van életben. László után még két leány következik.

1876-ban a nagy dunai áradás sodorja veszélybe a környék lakóit. A Batthyány család is csak nagy üggyel-bajjal tud elmenekülni Dunakilitiből. A telet Pozsonyban töltik, véglegesen pedig Köpcsényben telepszenek meg és többé nem térnek vissza Dunakilitibe.

Batthyány Zsigmond – Lujza édesapja – nem nézte jó szemmel ezt a házasságot, de nem veje, hanem annak anyja, Tarnóczy Antónia miatt. József későn született és túlságosan kötődött az anyjához, s lélekben sohasem tudott elszakadni tőle. Ez váltotta ki a családi tragédiát. Lujza és József szerelmi házasságot kötöttek, a házasságból 14 gyermek született, Tarnóczy Antónia, az anyós, mégis felesége ellen tudta hangolni fiát. József elhagyta feleségét, áttért a protestáns vallásra és 1879-ben feleségül vette anyja társalkodónőjét, egy ősi erdélyi család elszegényedett tagját, Kornis Antóniát. A súlyos beteg Lujza hiába várta vissza férjét, hiába szeretett volna vele találkozni, mindent megbocsátott férjének, minden hiába volt. A súlyos testi és lelki szenvedés 1882. július 14-én végzett vele, 39 éves korában meghalt.

László csak 12 éves volt, amikor édesanyja meghalt, apja pedig egy másik asszonnyal élt együtt. Zsigmond nagyapa a gyermekeket Csákányba hozta, ahol próbálta helyettesíteni számukra a hűtlen apát és a meghalt édesanyát. Az apa azonban, aki ekkor már Felbáron élt második feleségével, pert indított apósa ellen és a gyermekeket Felbárra vitte. Ilyen szerencsétlen családi körülmények között telt el László gyermekkora. Legszebb emléke édesanyjáról maradt. Mély nyomot hagyott benne annak meleg szeretete, mindent felejtő megbocsátása és vallásossága. Ugyanakkor szomorú tapasztalata volt az akkori orvostudományról: nem tudtak anyja nagy szenvedésén segíteni. Laci hosszasan állt édesanyja koporsója mellett – írja Erzsébet testvére. “Ó, ha tudtam volna neked segíteni, mint orvos szenvedéseidet enyhíteni.” Talán ez vethette el benne az orvosi hivatás első magjait.

Mély nyomot hagyott benne az anyai nagyapa bölcs “apa-pótló” szeretete. A sok családi viszontagság összeforrasztotta a Batthyány testvéreket.

László 9 éves korában testvérével, Józseffel együtt a kalksburgi jezsuita intézetbe került. A gyermeknek igen nehéz volt az otthontól való megválás. Az iskolában rosszul tanult. Később az édesapa a gyermekeket a kalocsai jezsuita gimnáziumba küldte. László ekkor 15 éves volt. Természetrajz tanára a híres jezsuita csillagász, Fényi Gyula volt. László neki köszönhette, hogy egész életére megbűvölte a csillagos ég: bárhol él is később, mindig létrehoz valami csillagvizsgálófélét. Az 1886/87-es év elején az egyiptomi szembajról (trachoma) terjesztett hírek miatt minden tanulót szigorú szakorvosi vizsgálatnak vetnek alá. A 16 éves Batthyány László ekkor találkozik először szembetegséggel és látja annak súlyos következményeit. Otthon a nyári szünetben kis házi gyógyszertárat hoz létre, és előbb testvéreit gyógyítgatja, később pedig már az alkalmazottak is szívesen fordulnak hozzá. Érettségije előtt egy váratlan incidens történt vele. Botrányosan megsértette egyik tanárát, Müller Józsefet, és ezért kicsapták az intézetből. Magántanulóként az ungvári Királyi Katolikus Főgimnáziumban sikerült neki leérettségizni.

Mivel József bátyja 20 éves korában tüdőbajban elhunyt, ezért Lászlónak, mint egyetlen fiúnak kellett átvennie a hatalmas Bat-thyány birtokot. Apja sürgető kívánságára 1890 őszén megkezdi a mezőgazdasági tanulmányokat. Érdeklődése azonban egészen más irányú. A természettudományok vonzzák: kémia, biológia, orvostudomány, csillagászat, fizika. Foglalkozik filozófiával, irodalommal, festészettel is. Mivel nem találja meg végleges útirányát, letölti önkéntes katonaévét. Leszerelés után még mindig tanácstalan. Vécsey professzor tanácsára és segítségével 1896-ban beiratkozik a bécsi egyetem orvostudományi karára. Kémiai tanulmányaira való tekintettel a II. évre veszik fel.

1900. május 5-én teszi le az utolsó szigorlatát, ünnepélyes doktorrá avatására június 9-én kerül sor a bécsi egyetem dísztermében. Közel 30. életévéhez célba ért, orvos lett. 30 éve van még, hogy Istentől kapott rendkívüli képességeit kamatoztassa.

Batthyány László 1898 nyarán Blanka nővérénél találkozott Coreth Mária Terézia grófnővel, aki apai ágon tiroli, anyai ágon pedig orosz-francia elődöktől származott. (1874-ben született Bécsben és ugyanott halt meg 1951-ben). A 23 éves “Mizl” (így becézték) és a 28 éves Batthyány László 1898. november 10-én kötöttek házasságot a bécsi fogadalmi templomban.

László hivatásában és a boldog családi körben egészen magára talált. Becsületes, keresztény életet akarnak élni, eleget téve minden kötelességüknek. Emberileg is igen jól kiegészítik egymást. Mindkettőjükben nagy a gyakorlati érzék. Mizl szorgalmasan tanul magyarul, s szívesen tájékozódik az egészségügy terén. Minden érdekli, amit férje tesz. Igazi egyetértésben és felhőtlen boldogságban élnek. 1900-ban született meg első gyermekük, Ödön, majd sorra a többi, szinte évről évre, egészen 1918-ig, összesen tizennégy. (Három kiskorában meghalt.) Ha van eszményi házasság, akkor a Batthyány házaspáré mindvégig ilyen. Ennek híre eljutott Franciaországba is. A jezsuita Delattre hallotta: “Ha harmonikusan szép családi életet akar látni, látogasson el Körmendre.” Meg is írta ezt könyvében. A szülők minden gondolata a gyermekek körül forgott. Azt akarták elérni, hogy belőlük istenfélő, becsületes embereket neveljenek. Az apa gyakran szokta mondani, hogy mindent megenged gyermekeinek, ami nem bűn. A reggeltől estig elfoglalt apa este a gyermekeié volt. Csodálatosan bele tudott illeszkedni a legkisebb gyermek gondolat-

világába is, s úgy el tudott velük játszani, mintha maga is gyermek lett volna. De az apa arra is törekedett, hogy gyermekeivel megismertesse a szegénységet is. A nagyobbak elkísérték édesapjukat a kórházba és a betegek ellátásában is segítettek. Ők vezették a vak betegeket a kastélyból a kórházba. A kórházi karácsonyfa-ünnepélyen ők segítették az ajándékokat kiosztani. Annyira gyermekeinek élt, hogy ezt a családi életet vendégei sem zavarhatták meg. Ezt a végtelen odaadást a gyermekek ugyanolyan szeretettel viszonozták. Ha a fárasztó napi munka után családja körében megjelent, a gyermekek boldogan futottak eléje, és boldog volt, aki elsőnek csókolhatta meg apja kezét. Ugyanakkor nem volt engedékeny apa, a hibák mellett nem ment el szó nélkül. A büntetésben igazságos, szigorú, de szeretetteljes volt. A szigorú nevelési módszere ellen egyetlen gyermeke sem panaszkodott.

mat az én kedves feleségemmel és helyes gyermekeimmel… sehol a világon nem olyan szép, olyan békés, olyan kedves, mint a családom körében” – írta naplójában. Naplója tele van felesége dicséretével. “Csupa szív mindenki számára és mindenki másnak a gondját hordja… Szorgos kéz, amelyet sohasem láttam nyugodni, mindig valami munkát csinál a szegényekért”.

A herceg nagyon szerette a természetet. Szabad óráiban szívesen ment gyermekeivel Isten szabad természetébe, s azt akarta elérni, hogy ott minden Istenhez emelje gyermekei lelkét. Arra törekedett, hogy gyermekeinek olyan otthont teremtsen, amelyre később majd örömmel gondolnak vissza és vonzóan hat rájuk. A már említett francia jezsuita Delattre írta Körmenden szerzett tapasztalatairól: “Batthyány két dologra büszke: tíz élő gyermekére és számtalan betegére.” Büszkesége megalapozott volt, mert tőle telhetően mindent megtett, hogy gyermekeiből istenfélő, becsületes embereket neveljen.

Batthyány László úgy él sok ezer ember szívében, mint a szegények és elesettek orvosa. Már kalocsai gimnazista korában mondogatta: orvos leszek és a szegényeket ingyen fogom gyógyítani. Láttuk már, hogy addig nem nyugodott meg, amíg orvosi egyetemre nem iratkozhatott be. 1900-ban szerezte meg orvosi doktorátusát. Ezután még klinikai sebészorvosi gyakorlatot végzett, letette a sebész- és szülészmesteri vizsgát, majd 1906-ban megszerezte a szemorvosi oklevelet is. Ezzel a gyakorlati munkára sokoldalúan kiképzett orvossá vált. Diplomája megszerzése után köpcsényi kastélyában délelőttönként rendelt. A folyton szaporodó betegek miatt megvalósította régi tervét: 1901-ben felépítette 24 ágyas modern kórházát, amely bármelyik pesti klinikával felvehette a versenyt. A kórházban villanyvilágítás és telefon, röntgen, boncterem, orvosi lakás mind arról tanúskodtak, hogy a gróf semmiféle költséget nem kímélve nagyszerűen ellátta kórházát. A kórházba Bécsből hozatott egy fiatal sebészorvost – dr. Otto Fuchsot -, akit Batthyányval együtt a kórház alapítójának tekintenek. A köpcsényi kórházban vincés nővérek, a körmendi kórházban pedig keresztes nővérek voltak az ápolók. A rendelőszoba folyosóján sokszor 80-100 beteg várt a rendelésre. Annyira megnövekedett a köpcsényi kórház forgalma, hogy a MÁV 1903-ban Királyhidáról Pozsony felé egy hajnali vonatot állított be, amelyet “kórházvonatnak” neveztek el. Nagy kedvvel és hivatástudattal vetette bele magát az orvosi munkába. Már 1902-ben megpróbálkozott az első szemműtétekkel. Szakembernek kellene elemezni a köpcsényi kórház 1904-es évi jelentését. (Aus dem Privatspitale des D. Graf Ladislaus Batthyány in Köpcsény bei Presburg, Jahresbericht 1904. 110. o.) Valószínűleg minden évben ki akart adni egy ilyen évi jelentést, de azt csak 1905-ben tehette meg, később nem volt rá ideje. A sebészkést forgatta, nem a tollat. Az évi jelentésből megtudjuk, hogy milyen sokféle műtétet végzett. A legkülönbözőbb foglalkozású betegek keresték fel, de a legtöbb köztük a napszámos. Orvostörténeti és szociológiai szempontból is egyedül-álló ez a kiadvány.

A nagysikerű orvos körül fellobbantak a féltékenység tüzei is: értetlenség, féltékenység és vádaskodás jelentkezik ellene. Azzal vádolja Batthyány grófot egy cikk írója, hogy úri passzióból foglalkozik a betegekkel, mint IV. Jakab skót király, vagy Nagy Péter cár. Az írás így fejeződik be: “A nép pusztul, betegség, pálinka, nyomor sorvasztják, kivándorlás apasztja számát. Hatalmas judiciumos, tájékozott ember kellene, hogy a züllés lejtőjén megállítsa hazánkat… Gróf úr, nem szebb, nem hasznosabb, nem országos hatású szerep volna-e ez, méltóbb önhöz, mint szegény körorvosoknak konkurenciát csinálni?!”

Dr. Batthyány nem marad érzéketlen a támadással szemben. Hosszan reagál rá naplójában. Hivatása felől nincs kétsége, csak tiszta szándékában akar mindennap megújulni. Kórházi naplója világosan igazolja, hogy kezdettől fogva, szinte kizárólag, a legszegényebbeket gyógyította, akik egyébként vagy orvosi segítség nélkül maradtak volna, vagy utolsó fillérük is ráment volna a gyógykezelésre és kórházra. Az ő idejében még nem volt szó betegbiztosításról. A következő évek is egyértelműen bizonyítják, hogy dr. Batthyány nem más, mint a “szegények orvosa”. Egy mozdonyvezető így vallott róla: “Nem volt kérem annak egy ellensége sem. Még a szociáldemokrata munkásság is tisztelte ezernyi jótettéért. Mert mindig csak a szegényeket, a nincsteleneket pártfogolta.”

A gyalázó cikkre dr. Batthyány orvoskollégái is megadták a választ. Grósz Emil, a budapesti szemészeti klinika vezető professzora így nyilatkozott róla: “… az egész környék súlyos szembetegei hozzá áramlottak. A háború alatt… önként vállalta a körorvos feladatát. Éjjel vagy nappal mindig rendelkezésére állt a szegény betegeknek… A hercegné óvodát alapított és személyesen gondozta a szegény gyermekeket, úgyhogy ez a házaspár igazán áldásos működést fejtett ki egy emberéleten át. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta éppen a harmadik osztály részéről, amely pedig a tudományos szekció. Mint orvos kitűnő operatőr volt… A tudomány haladásával mindig lépést tartott. Részt vett a tudományos orvosi összejöveteleken és 1917-ben, amikor Budapesten üléseztek a német, az osztrák és a magyar szemorvosok, maga is aktívan részt vett az üléseken, utána pedig vendégül látta a külföldi tudósokat. A budapesti szemorvosokkal élénk összeköttetést tartott fenn és gyakran meg is látogatta a fővárosi klinikákat… soha nem kímélt sem fáradságot, sem időt, sem saját egészségét, hanem szenvedő embertársainak mindig segítségére sietett.”

Dr. Batthyány László mindig gyakorló orvosnak vallotta magát. Köpcsényi gyakorlata alatt – mivel Basedowja kiújult és szívpanaszai voltak – a szemorvoslás felé fordult. Orvosi gyakorlatából tudjuk, hogy milyen nagy pusztítást vittek végbe a századfordulón a magyar falvakban a vakságot okozó szembetegségek, a trachoma és a tuberkulózis. Mindig élénk figyelemmel kísérte a népbetegségek gyógyítását, az újabb kutatási és terápiás eljárások alakulását. Ő volt egyik legnagyobb adományozója a szanatóriumi mozgalomnak, amely társadalmi összefogással célul tűzte ki maga elé, hogy minél több TBC-szanatóriumot létesítsen. Egyik ösztönzője és anyagi támogatója volt a hasonló Vas megyei szervezet megalakításának, valamint a körmendi TBC-gondozó megszervezésének. Működési körzetében óriási szociális alapítványokat tett. Általános orvosi érdeklő-

dése az orvostudomány egészét ölelte fel. Már egyetemi évei alatt megismerte Clemens Pirquet-t, aki 1907-ben kidolgozta a tuberkulózis róla elnevezett specifikus bőrreakcióját, amely lehetővé tette a fertőzések korai felismerését és gyógykezelését. A Pirquet-oltást Batthyány László az elsők között alkalmazta és szép eredményeket ért el a megelőzés és a korai felismerés területén.

A Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagjai közé, 1917 májusában pedig tiszteleti tagul választotta. Egyetemi katedrát is fölajánlottak neki, de visszautasította, hogy szegény betegeivel maradhasson. Tudományos hozzájárulása is gyakorlati oldalról nyilvánult meg: a müncheni “Zentralblatt für Augenheilkunde” c. szakfolyóiratban tett közzé sorozatosan esetleírásokat, 15-20 soros tömör, pontos ismertetéseket. Színvonalukat már maga a leközlő lap is fémjelzi. Itt kell megemlíteni két írását is, amely a Bangha Béla által szerkesztett Magyar Kultúra c. folyóiratban jelent meg. Az egyik címe: “Néhány adat az élőlények szeméről”, a másiké pedig “A médiumisztikus telepláziáról”.

Asszisztense, dr. Ajtay Mária úgy jellemzi, hogy valódi szemész, vérbeli műtősebész volt. “Egyéniségéhez tartozott a rejtett élet szeretete. Mint szemorvos is a legcsendesebb elvonultságban dolgozott, de az utána itt maradt műtéti naplók és ambulánskönyvek hangosan beszélnek, a számok bizonyítanak és az általa meggyógyított szembajosok ezrei tanúskodnak rendkívülien hatalmas munkásságáról.”

Életének egyik legtermékenyebb szakasza az első világháború ideje volt. Bevonult a köpcsényi orvos, helyét dr. Batthyány László vette át. Szontágh Jenő írta ezzel kapcsolatban: “Mentegetőzve jött hozzám, hogy egyszer ő is kér valamit, és úgy adta elő kívánságát, hogy helyettesíteném be őt a körorvosi állásra. Én nem hiszem, hogy ebben az országban volt vagy lesz kör, ahol az orvosi szolgálatot jobban, lelkiismeretesebben és pontosabban ellátták volna. Nem méltatlankodott, ha éjnek idején legjobb álmából verték fel, nem húzódozott, fagyban, sárban kocsira ülni, hogy elmenjen egy szülő asszonyhoz, nem fogta be orrát, ha alacsony, szellőzetlen, a munka verejtékszagától terhes földes szobába kellett lépnie, és úgy vizsgálta meg a legutolsó napszámost vagy beteg cigányt, mintha főherceget kezelt volna”.

Ezután következnek még a körmendi évek. Mivel a trianoni békeszerződés után Köpcsényt Ausztriához csatolták, dr. Batthyány előtt világos volt, hogy orvosi tevékenységét továbbra is magyar földön akarja folytatni, ezért a család 1919 végétől fokozatosan átköltözött Körmendre. Mivel nagybátyja, Batthyány-Strattmann Ödön herceg utód nélkül halt meg, 1915-ben őrá szállt a kettős név és a hercegi cím. Családjában így kommentálta az eseményt: “Igazán nem tehetek róla, ezt a jó Isten küldte, hát köszönjük meg.” Köpcsényi kórházát 30 évre átadta az új burgenlandi tartománynak. Csak azt kötötte ki, hogy amikor ott jár, a kórházban operálhasson. Teljesen Körmenden akart berendezkedni. Szinte mindent elölről kellett kezdenie. Herceg Batthyány-Strattmann Ödön nagylelkű telekadománya tette lehetővé, hogy Körmenden 1900-ban a kor igényeinek megfelelő közkórház nyílt. Dr. Batthyány most már felmérve az adottságokat és az igényeket, kimondottan a szemgyógyításra rendezte be kórházát. Nem épített új kórházat, hanem az 1914-18-as világháborúban kórház céljaira használt melléképületet szemkórháznak alakította át. Körmenden bizonyos értelemben még családiasabb lett orvosi tevékenysége, mert a rendelő a kastély főépületében volt. A körmendi vár attól kezdve, hogy a Herceg a hitbizományt átvette, valójában középület lett: nyitva volt mindenki számára és százával jártak oda nem csak a szembetegek, nem csak a testi betegek, hanem az életnek nyomorékjai, akik itt mindig megértő orvost, atyát és nevelőt nyertek. Az ő szívében már gyakorlatilag élt a társadalombiztosító intézet.

Érdemes belelapozni az 1921-es Kórházi Naplóba. (Dr. Bat-thyány Kórházi Naplói – az 1903-1929 évekből – a budapesti Országos Levéltár tulajdonában vannak.) Sok beteg jött Körmendről, de jöttek a szomszédos megyékből, s visszataláltak hozzá az elsza-

kított burgenlandiak is. Később ez a kör nagy mértékben tágult. Feltűnően sok a gyermek és az öreg beteg. 1920-ban Körmenden 5605 betege volt, utána többnyire évi 5000 körül. Kb. 1700 hályogot operált, összes szemműtétét pedig 3000-re teszik. Első éveit és háborús működése idejét beszámítva 20 ezer műtétről beszélnek.

Dr. Batthyány László elsődleges tevékenységi területe a kórház volt, s amint láttuk, a legszegényebbeket gyógyította. Kiszámították, hogy mibe kerülhetett neki a kórház működtetése. Igen óvatos becsléssel, 70 %-os ágyfoglaltságot számítva (a valóság ennél jóval több volt) tíz év alatt 160 ezer ápolási nap és kb. egy millió aranykorona jön ki. Ez birtokai jövedelmének 2/3-a volt. De ez csak a betegellátás költsége. Ezenkívül igyekezett mindenkin segíteni, aki hozzáfordult. A betegeket az ingyenes kezelésen kívül ellátta gyógyszerrel, szemüveggel. Volt, akinek útiköltségét is megfizette. A tűzkárosultak ingyen kaptak építési anyagot. Rossz termés esetén a bért elengedte. Ha elhullott az állat, pénzt adott, hogy másikat vásárolhassanak. Fát juttatott a rászorulóknak. A körmendi kórházat állandóan támogatta.

Már Köpcsényben is összeírta a segítségre szoruló szegényeket egy 14 lapból álló kis jegyzetfüzetben. De ugyanezt megtette Körmenden is. Dr. Batthyány József családi levéltárában megtalálható az az “Elemi irka”, amely a körmendi szegények adatait és osztályozását tartalmazza. A felmérés 51 körmendi szegény család helyzetét vizsgálja meg. Szociológiai szempontból is páratlan dokumentum. Dr. Batthyány László konkrét testvéri szeretetét tanúsítják a bejegyzések. Az utolsó lapon három csoportra osztva összegezi a körmendi szegényeket. Az I. osztályba a legszegényebbek, a II. osztályba egyszerűen a “szegények”, a III. osztályba azok kerültek, akik gyermekeiktől alkalmilag kapnak valami támogatást. A füzethez tartozik a “Szegényházi szegények névsora” is. Dr. Batthyány László ezeket is számon tartotta. Hogy hogyan fogadhatták a körmendi kórházban a szegény betegeket, a rendszeresen megjelenő, vagy csak alkalmilag betévedt nincsteleneket, s milyen figyelmes szeretetben volt részük a község és környék szegényeinek, arról számtalan tanúság szól.

Talán legszebben foglalta össze dr. Batthyány László minden társadalmi korlátot ledöntő, példaadó szeretet-szolgálatát Vámossy Zoltán professzor: “Egy nagy urat temettek a nyugati határon; ide neve mint kiváló kartársé, de talán még inkább mint érző szívű áldozatos emberé kerül. Hogy ki volt, hogyan élt, mit tett? – azt mindnyájan tudjuk és tisztelettel hajlunk meg a humanitás tiszta érzése előtt, ami e nagy ember lelkét eltöltötte. Egy nagy úr... tudományszomjat táplál lelke mélyén és ... kiküzdi magának, hogy orvos lesz, mégpedig a szakmájában kiváló, és egész hatalmát, vagyonát... maga szerzette képessége szolgálatába állítja, hogy áldásává váljék annak a vidéknek és népnek, ahol él... Nem országos dicsőségre és hírnévre vágyott... tudományának és operateuri művészetének szeretete tartotta őt családi körében és otthonába gyűjtött betegei között. Milyen egyszerű és nemes példája volt ez az igazi főúr kötelességérzetéből fakadt áldozatkészségnek, amit ő nyújtott e szegény Hazának, sínylődő népének kórházával és annak ideálisan tökéletes kiszolgálásával, amibe még családját is bevonta! Milyen magasztos példamutatás ez ebben a nyomorult országban...”

Dr. Brooser Gábor szemészprofesszor egyik előadásában mondotta a “szegények orvosáról”: “Azt hiszem, történeti hűséggel ismertettem Önökkel egy lenyűgözően szép életutat. Csak eggyel maradtam adós: annak a mélységesen mély hitnek, vallási meggyőződésnek az érzékeltetésével, amely Batthyány László művének megértéséhez vezet. Ennek a lángoló, minden percre kiterjedő szeretetnek és odaadásnak a fénye kortársait, papokat és világiakat – és írásait olvasva engem is – gyakran zavarba hozott. Feszengő érzéssel méri fel ilyenkor az ember önmaga lelki értékének szokványos sivárságát és alig elnyomható irigységgel nézi annak boldogságát, aki az örömben, a szenvedésben, az élet minden órájában és a halál pillanatában is fenntartás és kételkedés nélkül tud hinni és hitének megfelelően cselekedni.”

A nagy Batthyány hősök után – Possonyi László szerint – újabb történetírásra kínálkozó tényt megélni nagyon nehéz lett volna. A világi tettek után fölfelé már csak az életszentség felé vezet az út. Ez az az út, amely mindig felfelé vezet, amely kifogyhatatlan a lehetőségekben, s amelyet olyan kevesen járnak. S amely a modern időkben éppúgy járható, mint a letűnt feudális korszakokban. Batthyány-Strattmann László zsenije ezt az utat találta meg. Életútja sokban elütött elődjeitől, s mindezt a szeretet aranyába foglalta. (A családi címer jelmondatát “Fidelitate et fortitudine” “Fidelitate et caritate” –ra változtatta.)

Vallásossága kialakulásában bizonyára hatással volt rá édesanyja mély hite. Hősies és megadó szenvedése korán ráirányította szemét az áldozat értékére. Diákkorában hatással voltak rá lelki vezetői: Kalksburgban P. Kőnig, Kalocsán pedig P. Weiser. A szellemi útkeresés után felesége indította el a vallásos élet útján. Komoly szentgyónással készültek a házasság szentségének felvételére. Szóltunk már eszményi szép házasságukról. László 1907-ben jegyezte fel naplójába a következőket: “Immár 9 éves házasságunk óta szívben-lélekben egyetlen személy vagyunk, és minél inkább telnek az évek, annál bensőségesebbé és kedvesebbé válik a kötelék, mely kettőnket életre szólóan egyesít. Napról-napra jobban szeretjük egymást.” Mindketten komoly vallásos életet éltek. László lelkében egyre hatalmasabb vonzás ébred a természetfölötti felé. “Vallásossága életének minden mozzanatát annyira áthatotta, hogy egyedül csak a hitből és a hitnek, a szeretetből és a szeretetnek, az örökkévalóságból és az örökkévalóságnak élt.”

Kis hittankönyvet írt “Nyisd fel szemeidet és láss!” címmel, amely 1924-28 között három kiadásban jelent meg. Mint szemorvos nagyon jól tudta, milyen nagy kincs a látás. Mint Isten világosságában élő ember, a belső látást is szeretné tovább adni. A keresztény hit alapigazságainak kis foglalata ez a könyv. Azzal a készséggel, ahogy az anyagi segítséget adta, tapintatosan igyekezett betegeinek átadni vallási meggyőződését, hitét is. És szavai hatottak, mert szavai és tettei összhangban voltak. Orvosi működésében szigorúan tartotta magát a keresztény erkölcs törvényeihez. Jól tudta azt is, hogy milyen korlátolt az orvos tudománya, mennyi minden meghiúsíthatja legjobb igyekezetét is. Egy 1902-ből való följegyzésében így ír erről: “Ha mint orvos és ember becsületesen megtettem kötelességemet, teljes erőmet megfeszítettem és megtörik az erőm, akkor hozzád könyörgök jó Istenem: vedd pártfogásodba a beteget, és szépen kérlek, pótold azt, amit én mint orvos nem tudok megtenni.” Betegeinek gyakran mondta: én megoperáltam, Isten meggyógyította. Ezért sohasem ment rendelésre anélkül, hogy előbb ne tért volna a kápolnába erőt és áldást kérve. Egyik édesanyának mondta, aki beteg fiát hozta hozzá: ha jól tud imádkozni, akkor tudok rajta segíteni, mert én csak eszköz vagyok a jó Isten kezében. Betegei hála-megnyilvánulásait páratlan hittel tudta áthárítani a minden jó szerzőjére, Istenre. A betegben magát Krisztust látta. Azt vallotta, hogy ő többet köszönhet a betegnek, mint az őneki. “A beteg megtanít, hogy mindig jobban szeressem Istent, és a betegekben Istent szeretem… segítek Krisztus keresztjét hordozni, a felebarát keresztjét a felebaráti szeretet által.” Mindig hálás volt Istennek azért, hogy orvos lehetett. Orvosi szolgálatáért nem várt a földön elismerést. A köpcsényi kórház bejáratánál lehetett olvasni: Isten a munkára itt áldását adja, a jutalmat meg a másvilágon osztja. Batthyány László ezt az őszinte, mély hitet igyekezett családjának is átadni. A reggeli szentmise, az esti szentolvasó, a közös esti imádság hozzátartozott napirendjükhöz.

A kiterjedt rokonság majdnem minden tagja őhozzá fordult tanácsért, főleg lelki ügyekben, és ő mindegyikkel behatóan és készségesen foglalkozott. Betegei is gyakran fordultak hozzá lelkük ügyében is. Ilyenkor érezni lehetett rajta, hogy ez az ő életeleme és öröme. Vallásosságát jellemzi következő mondása is: “Az legyen az igyekezetem, hogy az emberek, mikor elmennek tőlem, jobbak, bizakodóbbak és egy kicsivel tökéletesebbek legyenek, mint amikor hozzám jöttek.” Ugyanakkor sohasem kényszerítette nézetét másokra. Szilárd jellemű volt, de senkit sem akart sérteni, sohasem akart erőszakkal élni az emberi lélek iránt. Sohasem engedte, hogy jelenlétében valakire rosszat mondjanak. Azt sem szerette, ha valakit másnak a rovására dicsértek.

Életszentsége megmutatkozott a szenvedésekben is. Életének legnagyobb megpróbáltatása elsőszülött fiának, Ödönnek 21 éves korban bekövetkezett halála volt. A gyermek görcsökről panaszkodott, s az apa csak két nap múlva kezdett vakbélre gyanakodni, de már késő volt és Ödön öt nap múlva meghalt. Barátjának mély bánatáról ír, de megnyugszik Isten akaratában: “Ő mint legjobb Atyánk, tudja, miért hívta el Ödönt az örök hazába.” A címzett megrendülten fűzi hozzá: “Milyen mélységes, milyen megrendíthetetlen lehet a hite annak az apának, aki néhány nappal az elsőszülött, a szemefény, a reménység elvesztése után így tud írni.” Fia halálát kis füzetben örökítette meg.

Ezután következett 14 hónapig tartó súlyos betegsége, keresztútja. Asszisztense, dr. Ajtay Mária mondja el, hogy 1929. november 7-én operált utoljára, kilenc szürkehályogot egymás után. Már benne lappangott a gyilkos kór, sőt akkor már sejtette, hogy mit hordoz magában, hogy a halál mely neme vár rá, mégis úgy operált, mint máskor. Békés, jóságos nyugalommal, biztos könnyedséggel, mosolygós arccal. A műtétek után asszisztense megkérdezte, hogy nem volt-e ez ma mégis sok, nem fáradt-e el. Így felelt: “Óh nem! Olyan fiatalnak és frissnek érzem magamat, mintha huszonhat éves lennék és most kelnék fel reggel az ágyamból. Hozzon elő kérem még kilenc hályogot, azt is szívesen megoperálom.” “Ránéztem… arca fáradt volt, de a tekintete frissen mosolygott, az örökké ifjú, természetfeletti kegyelmekben gazdag lelke ragyogott benne.” Másnap Rómába készült, két nap múlva, útközben már ágynak dőlt, s megkezdte a tizennégy stációból… tizennégy hónapból álló kálváriajárását. Egyik barátjának négyszemközt nyugodtan megmondta, hogy ő már ebben az életben nem jut el Rómába, mert gyógyíthatatlan beteg.

Műtét után állapota rosszabbodott. Haláláig több mint ezer görcsöt állt ki, s a legfájdalmasabb kezeléseket. Blanka leánya mellette volt és naplójában mindent feljegyzett napról napra. Lassan minden erő kiszáradt belőle. Pedig az első hónapokban még arra gondolt, hogy talán a betegszoba mellett berendezne egy rendelőt és itt találkozhatna a kedves betegekkel, segíthetne rajtuk. Amikor a görcsök megszűntek, azonnal visszatért vidám kedélye. Betegségében is csodálatos lelkierő sugárzott belőle. Még halála napján is elmondta Szűz Mária kis zsolozsmáját és részt tudott venni az esti szentolvasón. 1931. január 22-én, csütörtökön este 10 órakor fejeződött be élete.

Schioppa nuncius a közvéleményt fejezte ki a pápának küldött jelentésében 1923. november 10-én: “A magyarok azt tartják, hogy szent ember, de én biztosíthatom Szentségedet, hogy valóban az is.” Ezért indult meg 1944. augusztus 1-én a bécsi egyházmegyében boldoggá avatási ügyének előkészítése. (Azért Bécsben, mert Batthyány László itt halt meg). Ezzel párhuzamosan a Szombathelyi Egyházmegyében 1944. augusztus 30-án indult meg a vizsgálat. Sajnos, a háborús események miatt az ügy többször elakadt. 1951. november 2-án az ügy első szakaszát lezárták, s ezután 20 éven át nem történt semmi. (Hogy miért, nem szükséges magyarázni). A szombathelyi anyag Bécsben elkallódott, s csak 1981-ben került elő. Ijjas József érsek a szombathelyi tanúkihallgatások anyagát 1971-ben átadta az illetékes római kongregációnak. Átvették, iktatták, de utána sem történt semmi. 1977-ben Kardos Klára figyelt fel Isten e nagy magyar tanújának alakjára. Az ő gondozásában és fordításában jelent meg 1978-ban Batthyány László 1926-ban írt naplójának teljes szövege: A szegények orvosa; Batthyány-Strattmann László. Eisenstadt, 1978. A mű könyvsiker lett Magyarországon és a külföldön élő magyarság körében is. A Herceg halálának 50. évfordulóján, 1981-ben megsokszorozódtak a visszaemlékezések, cikkek, rendezvények, a szentté avatást sürgető kérések, aláírások.

Batthyány László írásait már megvizsgálta és 1981. április 10-én elfogadta a kongregáció. A szakteológusok kijelentették, hogy Batthyány László írásaiban semmi sincs, ami a katolikus hittel ellenkezne. A következő feladat volt az un. “Positio” vizsgálata. Ennek alapján vizsgálták meg a teológusok, hogy Isten Szolgája hősi fokon gyakorolta-e az erényeket. Ez a szakasz is kedvező eredménnyel zárult. A bíborosok kongresszusa megfogalmazta a “dekrétumot” Isten Szolgája erényeiről. Ennek a dekrétumnak ünnepélyes felolvasása történt meg a posztulátor és a pápa jelenlétében 1992. július 11-én: “Dr Batthyány-Strattmann László hősi fokon gyakorolta az erényeket.” Ezzel a dekrétummal a hivatalos boldoggá avatás küszöbére érkezett el Batthyány László ügye. Most már csak arra van szükség az ünnepélyes kihirdetés előtt, hogy Isten Szolgájának közbenjárá-sára történt sok imameghallgatás közül legalább egy csodát fogadjon el a Kongregáció. Időközben egy csoda hivatalos dokumentálása is megtörtént. Már csak az a feltétele, hogy az orvosszakértők is elfogadják csodának.

Várjuk, hogy Batthyány Lászlót hivatalosan is a boldogok között tisztelhessük, mint példás családapát, embertársaiért élő orvost és mint Istennel élő világi apostolt.

Körmend nagyközség képviselőtestülete 1931. május 2-án gyűlést tartott és elhatározták, hogy a főtéren lévő Immaculata szobor glóriáját villanyfénnyel látják el a herceg emlékére. A szobrot a herceg egyik őse, Batthyány Fülöp herceg emeltette 1824-ben.

1934-ben a körmendi kórház felvette Dr. Batthyány-Strattmann László nevét. Ezt a kommunista időben megszüntették.

A plébániatemplomban 1938-ban Szent László képe mellé megfestették a herceg arcképét.

1986-ban az oratóriumban, valamint a téli kápolnában múzeumot rendeztünk be a herceg életéről és munkásságáról.

A múzeum helyiségeinek három ablakára 1989-ben színes üvegek készültek. Az egyik üvegablak a családapát ábrázolja, a másik a műtétet végző orvost, a harmadikon szentmisén vesz részt családjával együtt.

1990-ben a városi kórház újra felvette Dr. Batthyány-Strattmann László nevét és dombormű készült a kórház falára.

Ugyanezen év októberében a Bartók lakótelepi óvoda felvette a herceg hitvesének Coreth Máriának a nevét. Az óvoda neve: Batthyányné Coreth Mária Óvoda.

A pápa 1991. évi magyarországi látogatása előtt szobor készült a kastély udvarára: Lesenyei Márta Munkácsy-díjas szobrászművész úgy ábrázolta a herceget, amint szeretettel hajol egy vak fiú felé. A szobor leleplezése 1990. október 27-én volt.

Ugyancsak a herceggel kapcsolatos emlék Kiss Sándor alkotása, a “Jó pásztor” szobra. Felirata: “II. János Pál pápa szombathelyi látogatásának emlékére 1991. augusztus 19.” Vártuk a pápát Körmendre és reménykedtünk, hogy ekkor avatja boldoggá városunk szentéletű orvosát.

1997. október 26-án helyeztük el a Szent László király tiszteletére és dr. Batthyány-Strattmann László emlékére épült templom alapkövét. A templom szentelése 1999. október 24-én volt. Azóta itt hetenként van szentmise. Itt emlékezünk meg a Herceg születésének valamint halálának évfordulójáról.

Domonkos János: A szegények orvosa, MMIK, Szombathely, 1991

Gyürki László: A hit nagy tanúja, Körmend, 1989

Kardos Klára: A szegények orvosa, Prugg Verlag, Eisenstadt, 1978

Klemm Nándor: Csak eszköz vagyok… Ecclesia, Budapest, 1987

Puskely Mária: Nyisd fel szemeidet és láss! OMC, Bécs, 1986

Puskely Mária: Dr. Batthyány-Strattmann László élete képekben, dokumentumokban, történelmi mozaikkal, Szent István Társulat, Budapest, 1991

Sumonyi Zoltán: Batthyány Breviárium, Batthyány Társaság, Budapest, 1991

Tibola Imre: Úton hazafelé, Szombathely, 1991

Vermes Péter: Szegények hercege, Laude Kiadó, Budapest, 1989

Hűséggel és szeretettel, A Szegények Orvosa Körmendért Alapítvány, Körmend, 1999